Ajándék - Venczel Vera és Szepes Mária

V. V.: A Csongor és Tündét kezdjük el próbálni majd augusztusban Puskás Zoltán, az Újvidéki Színház rendezőjének vezetésével, ahogy a legutóbbi napokban kiderült, ez is a Házi Színpadon lesz majd látható.

Sz. M.: Köszönöm a beszélgetést.

Venczel Vera, a törékeny asszony, a nagy színész feláll és bájosan elkéri a három vörös rózsát az asztalról, amivel vártam a kávéházba. Majdnem ott maradt a vázában. Vörös rózsa, vörös oroszlán, Szepes Mária, Hans Burgner, Venczel Vera. Észrevétlenül beépülnek az ember tudatába, szívébe, lelkébe.
"Ajándék" - ez a szó volt szinte az első, amit mondott Venczel Vera, annak érzi, hogy eljátszhatja ezt a szerepet. Azt mondtam neki, hogy a nézőnek az ő alakítása az ajándék, az az értelmezés, ahogyan ő viszi színpadra a sokat szenvedő Hansot, Szepest, végül is mindegy is kit. Mi állunk vele a színpadon, mi lélegzünk ott és terítjük karjainkkal magunkra az alvadt vér színét idéző leplet. Megjeleníti az Embert, aki egyedül áll évszázados küzdelmekkel szemben, igézetével erőt ad, hogy visszatérhessünk a város olykor elviselhetetlen forgatagába, napról napra, évadról évadra, vagy talán életről életre.

Újból és újból.

Köszönjük, Venczel Vera.

Az előadásról még itt olvashat >>>
A Vígszínház honlapján az előadásról fotókat itt tekinthet meg >>>
A Szepes Mária Alapítvány honlapja

Ajándék - Venczel Vera és Szepes Mária
2011-06-27

Szepes Mária Vörös Oroszlánjáról, önmagáról és a világról beszélgetek Venczel Verával a Művész Kávéházban. A Vígszínház bemutatója nagy siker: közel húsz teltházas előadás után vagyunk, a kolozsvári közönség is élvezhette az előadást.

Szolláth Mihály: Két hónappal ezelőtt mutatták be a darabot. A nyilvános főpróbán vettem részt, ott a közönség hihetetlenül jól reagált, az előadást szinte végig lélegzetet is visszafojtva követték. Olykor ki lehetett volna tapintani az energiát a Házi Színpad sajátos miliőjében. Most hogy érzi magát, Művésznő?

Venczel Vera: Jól, köszönöm, kicsit fáradtan, de jól. Nem kevés munka volt színpadra vinni a

Sz. M.: Ön mikortól lépett a folyamatba?

V. V.: A szinte kész darabot kaptam meg. Bodor Böbe és Lőrinczy Attila hosszan és a legnagyobb tisztelettel dolgozott a regény szövegével, amíg a színpadi verzió kész lett. Nem volt egyszerű feladat az adott tér és a rendelkezésre álló időtartamba sűríteni Szepes szövegét.

Sz. M.: Bennem nem maradt hiányérzet a darab végére, úgy jöttem ki, mint aki egész élményt kapott, sőt, legyek őszinte: meg is rendültem a darab erejétől...

V. V.: Örülök, hogy ezt mondja. Én is úgy érzem, hogy talán sikerült ez az első pillanatban szinte lehetetlennek tűnő feladat. A próbákon olykor-olykor még mindig húztunk a szövegből, hangosan kiderül egy-egy mondatról az, ami a papíron még nem.

Sz. M.: Rendkívül nehéz feladatot old meg, Művésznő. Gondolati regényt kell színpadra vinnie, több száz oldalból kiragadni mintegy száz percet. Ráadásul mindezt egy emelvényen ülve, ahol nincs más eszköze, mint egy vörös lepel és egy kulacs.

V. V.: Igen, kell egy korty víz, egyszer-kétszer. Tudja, sokat segít a vetített háttér és a zene. Amíg a néző rápillant a képekre, elragadja a zene, van egy-egy másodpercem.

Sz. M.: És még valami: Ön a főszereplő, Hans Burgner többször reinkarnálódó, de mindig férfiként újjászülető figuráját alakítja - első ránézésre -, azaz férfiszerepet alakít.

V. V.: Igen, ám ne feledje: én inkább nem nélkülinek mondanám, hiszen a lélek nem nélküli, vagy talán mindkét nem tulajdonságaival bíró.

Sz. M.: Bámulatos átváltozásokat mutat a nézőnek: a gondolatiságból a mese egyes epizódjaiban, amikor férfias hódításról, vagy más, jellegzetesen férfias cselekedeteiről mesél, akkor megváltozik a testtartása, hangja, mimikája, és a pillanat tört része alatt ott van előttünk egy férfi. Nem is lehet megragadni azt az átmenetet, mikor történik ez meg... Ön többször említi az interjúkban, hogy személyesen ismerte Szepes Máriát, sokszor látogatta, kapcsolatban voltak. Jelentett ez az alakításban többletet?

V. V.: Ó, hogyne. Akkoriban nem jutott eszembe, hogy egyszer majd az ő írásával színpadra kerülök. És megtörtént. Nem érdekes?

Sz. M.: Művésznő, nekem úgy tűnik, mintha valójában Ön Szepes Máriát alakítaná... tesz egy csavart a Hans Burgner-szerep fölé, és átlényegül az íróvá, mintegy visszaidézve a színház legeslegősibb funkcióját, a mágiát, a rítust. Ön Szepes Máriát idézi a színpadra.

A beszélgetésnek e pillanatában Venczel Vera kislányos huncutsággal mosolyog és hallgat, pár pillanatig hagy főni a fazékban, belekortyol a limonádéba, amiből már korábban kihalászta a jégdarabokat, aztán megszán:

V. V.: Tudja, annyira ritkán beszélünk manapság a színháznak erről az ősi, szinte mágikus eredetéről, pedig egy jó előadás, egy igazi előadás mindig hozza, hozhatja ezt az élményt. Valaminek kell lennie, hiszen Szepes Mária alakja bennem van, szeretem ezt a szövegét. Megérint, és a nézőt is, érzem a nézőtérről áramló energiákat, feszült figyelmet. Inspirál.

Sz. M.: Amikor megláttam a darab címlapfotóját, amin Önt látjuk abban a bizonyos vörös lepelben, szinte megbabonázott a látvány, főpapnőként egy ismeretlen ceremónia főszereplőjének láttam Önt, és nem is nyugodtam, amíg nem néztem meg a darabot.

V. V.: Almási J. Csabát dicséri a valóban kivételes fotó. Ő is nyilván a Vörös Oroszlán mágikus vonulatát erősíti ezzel a képpel.

Sz. M.: Pártos Gézát, Szepes Máriát, Makai Margitot nevezi meg többször, mint azokat, akiket kora ifjúságától mestereinek tekint. Mára Ön is ilyen mesterré lett...

V. V.: Annyira nagy szüksége van ma a világnak arra, hogy legyenek élményeink, közös, összetartó élményeink. Legyenek, akikre felnézhetünk, akiktől tanulhatunk. Nézzen körül, milyen nehéz körülmények közt élnek ma sokan fiatalok, milyen élményekkel nőnek fel ma gyerekek. Kell, aki fenntartsa a szépséget a mában.

Sz. M.: Milyen nézői, szakmai visszajelzéseket kap?

V. V.: Kell annál jobb visszajelzés, minthogy minden jegy elkelt minden előadásra? Vannak, akik visszajárnak a darabra, harmadszorra is megnézik. Árad a színpadra a figyelem, hatalmas a csend, a támogató érdeklődés. A szakma is szereti, kollégáim sokat játszanak más darabokban, így vannak, akik még nem tudták megnézni. Kolozsváron is szerették.

Sz. M.: Az energia szó már sokadszorra bukkan fel a beszélgetésünkben - Önben hihetetlen energia lakozik, voltak pillanatok, amikor szinte hullámverésként csapódott vissza a terem faláról, egyszerre mozdultak Önnel a nézők. Percek alatt közösséget teremtett, vörös leple alá gyűjtött mindnyájunkat, Szepes Máriát idézve, bennünket pedig megigézve.

Venczel Vera elneveti magát és félrenéz, érzem én, hogy nem illik így szembe dicsérni, de mit tegyek, elmesélem az élményemet, elvégre a Művésznő nem a nézőtéren ült, amikor játszott...

V. V.: Kérdezné csak meg a férjemet az energiáimat illetően, majd mondaná, milyen vagyok, amikor előadás után megyek haza és kérdezi, ma ettem-e egyáltalán...

Sz. M.: Olvasom, hogy nem szeret próbák és az előadás közt hazamenni.

V. V.: Igen, olyan nagy a forgalom, annyira megterhelő átverekednie magát az embernek a városon, hogy inkább benn maradok a színházban...

Sz. M.: Mire készül ez után? Bár nyilván a Szepes-darab jövőre is szerepel majd a repertoárban.