ARCOK és SZEREPEK

Ha kész a tanítvány

A nyári hőséggel az árnyas teraszon küzdünk, melyet dupla szirmú hibiszkuszok, színes petúniák és futó muskátlik díszítenek. A szivarfa virága hófehér szőnyeggé varázsolta a gondosan nyírt füvet. A gyönyörű kert gazdája a formatervező-grafikusművész férj.
Venczel Vera lénye talán nemcsak az én tudatomban és képzeletemben forrott össze Móricz Zsigmond szívszorongató Pillangójával - jut eszembe, ahogy hallgatom a színésznőt, az embert, a barátot, aki még ma is boldog-önfeledten köt masnit a macskaként settenkedő titkok nyakába.

- Bár az utóbbi időben többször találkoztunk egy-egy előadás után, hosszabb beszélgetésre nehezen tudtál időt szakítani. Örülök, hogy sokat dolgozol, és annak is, hogy új szerepekben - legutóbb a Budaörsi Passióban láthattalak a Kőhegyen -, mert tudom, a jó munka életkedvet ad és erőt a megmérettetéshez.

- Ennek a népi passiójátéknak a történéseiben, az őszinte nyelvi és gesztusbeli fordulatokon túl, ami egyben a játék naiv báját is adja, valami állandó és örökkévaló van. A visszajelzésekből pedig azt érzem, hogy az embereknek óriási igényük van arra, hogy valami olyan élményt kapjanak, amitől megindulnak.
Sokan jöttek családdal együtt, és nagyon érdekes volt látni, ahogy a gyerekeket lenyűgözte az ördögök színes, csillogó jelmeze és játéka. De ezek a mai világ felismerhető jegyei, melyben élünk. Biztos ráéreznek a mögöttes tartalomra is, csak hát ők arról nem beszélnek. A felnőtteket pedig egyszerűen megrendíti a hatás: a bibliai környezet, az égbolt közelsége... Számomra is misztikus élmény, hogy a keresztre feszítést követő pillanatban, amikor ott állok a hegyen a kereszt alatt, minden egyes alkalommal feltámad a szél, és elkezdi lebegtetni a palástomat.

- Te játszod Jézus édesanyját. Milyennek látod Máriát?

- Vele kapcsolatban gyermekkorom óta valami mély titokzatosságot érzek. Olyasmit, hogy milyen jó, hogy a legnagyobb bajban, legmélyebb elkeseredettségben, az élet kilátástalannak tűnő pillanataiban rá is lehet gondolni, hozzá is lehet fordulni. A Passióban, ahogy tartja a kisdedet, magát az életet tartja a karjaiban.
Mindössze háromszor, három rövid mondat erejéig találkozom Jézussal. Megdöbbentem, hogy abban a három mondatban mennyi mindent el lehet mondani: "Hiszen én szültelek téged méhemből, én neveltelek drága szűz tejemből, fiam lévén ezért engedned kell nekem, test szerint nincsen más szülőd énkívülem..." Az utolsó pár mondat pedig kifejezetten annak megfogalmazása, hogy az egyén tragédiáján és az anya fizikai-lelki megpróbáltatásain túl Máriának mit kellett még felvállalnia: "Ó Istennek alkotmányi... kereszt alatt velem sírni, jöjjetek szánakozni, mert az élet halált szenved."

- Színészi pályád során gyakran kellett a keresztény gondolkodásmód és kultúrkör pozitív hőseit, a krisztusi sorsvállalás követőit, ha úgy tetszik, a "megszenvedett ártatlanság" alakváltozásait ábrázolnod. Szerepkör ez, vagy saját természetedből fakad?

- Hadd fogalmazzak úgy, hogy ezekkel a feladatokkal az élet olyan ajándékokat adott, melyekből rengeteget tanultam. És abban is biztos vagyok, hogy miközben megismertem, körbejártam, életre keltettem ezeket a személyeket, én is formálódtam és töltekeztem általuk. Vannak olyan szerepek is, melyek nagyon sok erőt kivesznek az emberből, de én szerencsésnek érzem magam, mert jórészt olyasmikkel foglalkozhattam, amik esetenként az élet különböző nehézségeiben is segítettek eligazodni. Vegyük akár csak a Ramajanaban Szitát, vagy Móricz Zsigmond Pillangóját.

- A női lélek útvesztőit járod meg Miller Pillantás a hídról című darabjában éppúgy, mint Márai Kassai polgárokában. Nekem úgy tűnik, hogy az önérzetében és női mivoltában megtiport Beatrice és Ágnes halk lázadásában és féltékenységében tétova, asszonyi és emberi tragédiájában tiszta alakja nagyon hasonlít egymásra.

- Ugye? Én is így látom. Úgy látszik, ezeket a sorsokat vagy életutakat nekem többször meg kell tanulnom, de ezek engem is tanítanak. A színháznak egyébként bizonyos szinten az is a feladata, hogy példát adjon, mondjuk abban, hogyan válasszunk vagy döntsünk különböző élethelyzetekben. Számtalan rejtett válaszút van ezekben a sorsokban. Milyen nehéz döntés előtt áll Nóra is, amikor szembe kell néznie azzal a kérdéssel, hogy vajon kiléphet-e egy nő három gyerekkel az életből vagy sem.
Ugyanakkor egyfajta eszmény felé is mutatnak. A titok irányába, hogyan tudjuk önmagunkból a legjobbat adni, miközben tudjuk, hogy mindenféle tulajdonság megvan bennünk, a jó mögött megbújhat a rossz is és fordítva. Ezekben a szerepekben nemcsak azt lehet felvillantani, hogy hova juthatunk, hanem azt is, hogy miért jutottunk oda.
Hadd említsem meg osztályfőnökömet, Pártos Géza tanár urat, aki egy alkalommal azt mondta nekünk, hogy maguk szerencsés emberek, mert este héttől tízig megoldhatják az életüket. Igaza volt, mert amíg a különböző foglalkozásoknál nem rohangálhatsz a hajadat tépve dühödben, addig mi a munkánk során feloldhatjuk a feszültségeket.

- Gyermekkorom meghatározó élményei közé tartoznak azok a filmek, melyekben nagyon fiatalon játszottál főszerepeket: Egri csillagok, Kárpáthy Zoltán, A fekete város... Cecey Éva, Katinka, Rozália mind-mind Venczel Vera szerep. Finom, szelíd, kedves...

- Megint csak azt tudom mondani, hogy ezek az élet ajándékai. Ma már egészen másfajta világ vesz körül bennünket. Megváltoztak az emberi kapcsolatok. Más a divat és a nőideál. Annak idején egy nőnek a bokáját sem volt szabad megmutatnia, de néha még a haja sem látszhatott. Most meg meztelenül jövünk-megyünk. Ugyanakkor lelkileg, miközben már majdnem minden ruhadarabunktól megszabadultunk, sokkal "felöltözöttebbek" vagyunk. Mert sebezhetőbbek lettünk, és egyre több réteg rakódik a lelkünkre. A testi meztelenség mintha segélykiáltás lenne a lélek magányossága ellen. Ennek kapcsán jut eszembe Pálos Rozita költőnő egyik egysorosa: Fekszem, arcoktól sebesülten.
Hányszor sebezzük meg egymást egy rossz gondolattal is. Azt gondolom, hogy viselkednünk kell, de nem a hazug viselkedést forszíroznám. Szomorú, hogy ma már eseménynek számít, ha köszönnek, amikor belépünk egy szobába. Az életkor tisztelete meg végképp. Pedig vannak, akik nagyon tisztességesen élik le az életüket. Miért nem lehet ezt megbecsülni? Hogy lehet az, hogy egy ország a saját idős embereit nem tiszteli?
De legnagyobb problémának mégis azt érzem, hogy nem tudunk megállni. Sem a napjainkat, sem az óráinkat nem tudjuk átélni. Nem vagyunk jelen. Egy gyerek mindig jelen van, azért is tud olyan lenni, amilyen, mert ő ott van.

- Borges azt mondja: "nincs is jelen, mert minden jelen egy kis múlt és egy kis jövendő".

- De tényleg úgy tűnik, mert vagy a múltban élünk vagy a jövőben, de soha nem a jelenben. Például én már azon kesergek, hogy a Passióból mindössze négy előadás lesz, aztán el kell engednem. De szinte valamennyi premieren ezt éli meg az ember. Addig minden konfliktus, feszültség annak van alárendelve, hogy olyan produkció jöjjön létre, ami nagyszerű élményt ad. Aztán egyszer csak megtörténik a bemutató, és délelőttönként már nem kell próbákra járni. Furcsa pillanatok ezek. Először valami borzasztó szomorúságként élem meg, aztán rájövök, hogy így van jól. Mert minden görcsössé válik, ha az ember nem tudja elengedni, ha nem tud tovább lépni. Ez olyan, mintha nem engedné, hogy a nappalból éjszaka legyen.

- Volt olyan színházi vagy filmszereped, ami különösen hozzád nőtt lelkileg?

- Volt, de más a színház és más a mozi. Forgatáson is nagyon meg lehet szeretni egy szerepet, de ott eleve tudod, hogy meddig tart a munka. Egy előadásnál viszont nem lehet kiszámítani, hogy hányszor megy le, mert ezt a közönség igénye határozza meg. A kör négyszögesítését például éveken keresztül játszottuk. De teljesen váratlanul ért Claudel-től Az angyali üdvözlet sikere, amit három éve játszunk. Az előadás ma már nem rendelkezik önálló hellyel, ezért csak ott játsszuk, ahova hívják.

- Az előadás sikere talán azért is meglepő, mert olyan alapvető kérdésekre vár választ színésztől és nézőtől egyaránt, hogy van-e jogunk a boldogságra, ha körülöttünk szenvedést tapasztalunk, vagy az irgalom és az áldozathozatal nem csupán az önzésnek egy másik dimenzióba helyezett megnyilvánulása-e?

- És szól emberi kapcsolatokról, tévedésekről, családról. Ha a saját szerepemet nézem: hogy lehet anyaként és feleségként jól szeretni; arról, hogy amikor az ember a legjobbat akarja, akkor se tud bizonyos dolgokat más helyett megélni; hogy meddig a miénk egy másik ember; lehet-e egyáltalán a miénk, és szabad-e birtokolnunk bárkit is; hogy az egész életünk egy folyamatos tanulás. Szól a hitről, a megbocsátásról, a bűnről - nagyon sok mindenről.
Ennek kapcsán jut eszembe, hogy te gyakran gondolkodsz mások életén? Foglalkoztat mások sorsa?

- Igen, most éppen a tiéd...

- Mert úgy érzem, nagyon sokan nem gondolunk bele mások életébe. Ha nem színész lennék, talán én sem tenném. Olyan felületesek a kapcsolataink. De amikor elkezdek egy látszólag élettelen könyvvel, egy darabbal foglalkozni, azt élem meg, mintha személyesen ismerkednék valakivel. Hamvas Béla írta, hogy egy műalkotás értelmezés is alkotói folyamat. Amikor egy képzőművész, író vagy zeneszerző egy üres papír elé ül, a nem láthatóból hoz létre valamit. A színész kezében már a teleírt papír van, és a saját személyiségétől függően kelti azt életre. Ezért nincs két egyformán elmondott vers, nincs két egyforma szerep.

- Ha jól tudom, első színházi élményedet a filozófus Heller Ágnesnek köszönheted.

- Már a középiskolában tudtam, hogy színésznő szeretnék lenni, de a színjátszó kört messze elkerültem. Sőt, még verset mondani sem voltam hajlandó, nehogy valaki megsejtse a titkomat. Ezért az önképző körbe iratkoztam be, melyet Heller Ágnes tartott. Abban az időben nem taníthatott egyetemen. Itt találkoztunk. Mindig velem olvastatta fel az idézeteket és a verseket. Színdarabokról is sokat beszélgettünk, és sokszor vitt színházba bennünket.

- Az első színpadi siker mellett egy nagyszerű barátsággal is "megajándékozott" téged Weingartennek A nyár című darabja.

- Pilinszkyre gondolsz?

- Nem lehet véletlen, hogy egy költő éppen ebbe az előadásba szeret bele!

- Testvérével, Erikával jött el megnézni a Pesti Színházba. Aztán nagyon sokszor ott volt. Fantasztikusan közel állhatott az életéhez és az érzékenységéhez ez az előadás. A történet egy kertben játszódik, ami egy kamaszkorukat élő testvérpárról, valamint két cicáról szól. Tordy Géza volt a bátyám, és én alakítottam Lorettet. A darab az állatok nyelvét értő és beszélő gyerekek világába röpít. Csupa költészet. Aztán ennek a paradicsomi állapotnak egyszer csak véget vet a felnőtté válás, amely lassan bezárja a gyerekek szabad fantáziavilágát, és egy napon rémülten veszik észre, hogy már nem értik az állatokat. De mindezek ellenére életben kell maradniuk, sőt, ezzel együtt kell felfedezni és meglátni a szépségeket, és élni az életet. Egy előadás után kezdtünk el beszélgetni, személyesen előtte nem ismertem. Aztán meghívott az otthonába. A testvérével, annak családjával (férjével és két fiával) és két nagynénjével élt együtt. Egyetlen szobája zsúfolásig volt könyvekkel és lemezekkel. Sokat beszélgettünk életről, költészetről, előadásokról, zenéről... Olykor feltett egy Mozart- majd egy Bach-lemezt, és hallgattuk, melyikük a nagyobb. A Gyermekszínházba is eljött, ahol a Twist Olivért és a Hókirálynőt játszottam.
Főleg arra emlékszem, hogy milyen sokat gondolkodott azon, hogy lehet emberhez méltóan élni, miközben az élet a legkülönbözőbb problémákat hozza elénk: család, család nélkül, gyerek, gyerek nélkül, együtt, külön, magány, szerelem, hova, kihez, miért és hogyan kötődünk?

- Biztos, hogy szeretett téged és kötődött hozzád.

- Igen. Ők Erikával elvarázsolódtak A nyártól. Kimondhatatlanul szerette a testvérét, és ez a darab is egy testvérpárról szólt. Ha nincs ez a szerep, talán meg sem ismerem őt közelről. A verseit, azt biztos...

- Szerelem volt?

- Inkább rajongás. Talán mindkét részről. Én mindenféle szempontból csak kaptam tőle: figyelmet, szeretetet, gondoskodást. Olyan emberekről mesélt, akikről addig még soha nem hallottam. Olyanokkal ismerkedhettem meg általa, akikkel másképp nem találkoztam volna. Szerettem hallgatni, ahogy vitatkozott a barátaival Bibliáról, hitről, életről. És fantasztikus volt, ahogy a saját verseit olvasta. Mindenkit lenyűgözött varázsos egyénisége.

- A közelmúltban láttam egy portréfilmet Hamvas Béláról, amelyben többek között idézel a Láthatatlan történet című verséből: "Rád bízok minden embert külön, kivétel nélkül mindenkit, segíts, adj enni, adj ruhát, mindenkire vigyázz úgy, mint magadra, és ne hagyd a sötétségben elmerülni!"

- Szívesen olvasok Hamvas Béla írásokat. Én már akkor hozzájutottam, amikor még egyáltalán nem beszéltek róla. Egy antikváriumban találtam rá a köteteire. Ugyanígy voltam Márai Sándorral is. Egy olyan világot nyitottak ki előttem, amiről fogalmam sem volt, de végtelenül érdekelt. Amikor a Kassai polgárokat próbáltuk, folyton Bergmann jutott eszembe, ahogy az emberi kapcsolatok legmélyebb rétegeit igyekszik feltárni egészen a tudatközeli történésekig. Ilyen Márai is.
Titok, hogy ki mitől tud életben maradni. Gárdonyi Géza mondja az Ida regényében, hogy egy ember addig marad életben, ameddig valamit becsesnek tart. Ki hogy fogalmaz. Hol van az a pont, amikor elmondhatjuk, hogy amit kellett, megtettünk. Vagy a Csehov-hősökhöz hasonlóan csak siránkozunk, hogy ennyi idősek vagyunk, és még nem éltünk, még mindig nem éltünk... Különböző pozíciókban vagyunk, eltérő rajthelyekről indulunk, mint a futóversenynél. Nem lehet az embereket idő előtt felébreszteni.

- Tegyük fel, hogy már csak egyetlen könyvet olvashatnál el életedben. Melyik lenne az?

- Nehéz lecke, mert gyűjtögető vagyok. Sok-sok morzsát összegyűjtenék. Ezzel te is így vagy, nem? De ha csak egyet választhatok, az a Biblia lenne. Nem azért, mert ma divat a Bibliáról beszélni, hanem mert az élet valamennyi kérdésére választ kaphatok belőle.
Az jut eszembe, hogy mindennel lehet élni és visszaélni. Ez érvényes a Szentírásra is, amit lehet úgy is használni, hogy csak a lényeg marad ki belőle.
Életem egyik nagy élménye volt, amikor az Ecseri úti templomban Balási László vezetésével előadtuk Az aranyműves boltja című mesejátékot, melyet a jelenlegi pápa még krakkói segédpüspök korában írt. Akkoriban ez még nagyon merész vállalkozásnak számított. A templom zsúfolásig megtelt, és az emberek döbbent csendben hallgatták végig az előadást. Ugyanezt érzem a Budaörsi Passiónál, és Az angyali üdvözletnél. Mindegyiknek van mögöttes üzenete: a lent és fent dimenziói.

- Változott benned valami a pályád elmúlt harminc éve alatt?

- A színészet, a hivatás lényegét illetően semmi. Sőt, még nagyobb felelősségnek érzem. A körülményekről meg ne beszéljünk. Azokat tekintsük próbáknak.

- Mit gondolsz, annak idején kanyarodhatott volna az életed más irányba is?

- Esetleg, ha édesanyám, aki nagyon féltett, rávesz, hogy jelentkezzek máshova is. Én azonban nem tudtam elképzelni, hogy másik főiskolára vagy egyetemre is felvételizhetnék. De ki tudja? A lényeg, hogy az ember megtalálja a munkája értelmét. Azt hiszem, mindent lehet jól és rosszul, lelkiismerettel és anélkül végezni.
Az egyik Márai-könyv arról szól, hogy életünk minden pillanatáért felelősek vagyunk. Adott esetben egyetlen mosolyért is, amit mások felé küldtünk, és az túl sokat ígérő volt. És ez tisztviselőre, orvosra, művészre, mindenkire vonatkozik. Nem nézhetjük le az élet egyetlen területét sem, mert a leglényegtelenebbnek tűnő tevékenységgel is hatunk egymásra. Mint Markovics Marcsi, Ruttkai Éva öltöztetőnője, vagy a legutóbbi produkcióban Valika, aki egymaga gondoskodott tizenhét színész és hatvan statiszta ruháiról. Olyan anyátlanok voltunk. De attól a pillanattól kezdve, hogy ő megérkezett, minden a helyére került. Mindenkinek megvoltak a ruhái és a kellékei, senki nem tudott úgy odamenni hozzá, hogy ne segített volna. És minden egyes alkalommal Az angyali üdvözlet ruhái is az utolsó kis zsebkendőig kimosva, kivasalva, összepakolva várnak bennünket. Ez biztonságot ad nekünk a színpadon, és senki nem tudja, hogy ő van. Külön köszönet neki a nyugalmáért, mert nélküle nincs előadás, ahogy egy világosító nélkül sincs. Vagy egy takarítónő nélkül, aki felmossa a színpadot, hogy amikor bemegyünk, ne legyen por, és tudjunk beszélni.

- Hogy fogalmaznád meg egyetlen mondatban, hogy mi a legfontosabb számodra az életben?

- Nehéz, mert gyakran nem értjük azt, ami és ahogy történik velünk. Nem tudjuk, miért pont azok kerülnek a közelünkbe, akik, és mások miért mennek el mellettünk. Kit, hova, miért küld... és hányszor úgy érezzük, hogy mi értelme. Pedig utólag visszanézve minden úgy van jól, ahogy történik, hiszen mindennek rendelt ideje van a Földön, és az ég alatt minden akaratnak.
Az sem mindegy, hogy miért tanulunk, és mit kezdünk a tudásunkkal. Ezt is felelősségnek érzem. Persze tudom, hogy nem érdemes aggodalmaskodni a holnap felől. Ha az ember a mát meg tudja oldani, azért az nem kevés, pláne, ha jól oldotta meg. És ha kész a tanítvány, megjelenik a mester - olvastam valahol.



Ferenczi Andrea:
ARCOK és SZEREPEK
Ha kész a tanítvány
(Megjelent: 2000)