Vissza a cikkekhez
 
 
 
Címoldalunkon: Venczel Vera
Venczel Verával valami olyasmi történt, mint néhány költővel s filmrendezővel. Fiatal színésznő - ez maradt, meglehetősen állandó jelleggel - a megjelölése; újságírók, kritikusok tollán, nem csupán fantáziátlanságuk jelzéseként, hanem kifejezéseként valaminek, ami azonnal nyilvánvaló, ha az ember leül vele beszélgetni. Tényleg fiatal, szellemi-fogékonysági értelemben is fiatal.

Pedig már nyolc éve végzett: hatvannégyben felvételizett, hatvannyolcban szerzett diplomát. De másodéves korában már játszott a Kárpáthy Zoltánban, s harmadévesként formálta remekbe Júlia figuráját az Egy szerelem három éjszakája című filmben.

Ekkor már "neve volt"; ha egyáltalán lehet nálunk arról beszélni, hogy valaki "sztár" - nos, ő majdnem sztár volt, de a szónak jó értelmében. Mindenki ismerte, neve, arca, egyénisége népszerű és kedves volt; nagy publicitását főleg a filmnek köszönhette. A színpad?

Ha megjelenik a színpadon, mindig egyfajta, kissé meghatódott, kissé szomorkás érzést kelt a nézőben: lehet, hogy erről nem is tud, vagy nem tehet. Alkatából, filigrán, rebbenő, könnyed légiességéből, tekintetének komolyságából ered ez a hatás?

Az igazi, a nagy szerelem mindig a színház marad. Negyedéves volt, amikor a Nyár bemutatóján őszinte, nagy sikert aratott.

- Három éve megnéztem a főiskolások vizsgaelőadását. Várkonyi Zoltán ott is megrendezte; a Nyár remek darab. Ott Szerencsi Éva játszotta azt a szerepet, amit a Vígszínházban én. Furcsa érzés volt. Ugyanazok a díszletek, azonos mondatok... Felidézte az akkori próbák emlékét. Mennyit gyötrődtem a szereppel! Nekem bizony akkor ez rettentően nagy feladat volt.

- A legkedvesebb?

- Nem. A legkedvesebb egyértelműen a Ványa bácsi Szonya-figurája. Őt szeretem a legjobban összes eddigi szerepeim közül. És persze Lorette-t a Nyárból, és Carlottát Heltai A néma leventéjéből, őt még főiskolás koromban kaptam, igazán meglepetésemre az élettől. Egyáltalán, a főiskola remek volt: ott tanultam meg a legfontosabbat, a szellemi készenlét állapotának folytonos fenntartását. Azt hiszem, ez a legfontosabb a pályán. A sikert és a kudarcot egyaránt tudni kell ép lélekkel elviselni, és ezt csak hittel, tehát szellemi fogékonysággal, készenléttel lehet elérni...

- Mit ért azon: "szellemi fogékonyság"?

- Nézze, kezdetben volt a 'bájos" Venczel Vera. De én nem szeretem, ha valakinek az a fő ismérve, hogy "bájos". Persze nem árt, ha valakire nem rossz ránézni, de azt hiszem elsősorban embernek kell lennie, érzékenynek, a világra figyelőnek. És a színészi munka nem mindig egyformán nemes anyagot kap alapmatériaként. Meg kell küzdeni - naponta - azért, hogy ilyenkor is higgyen az ember abban, amire felesküdött. Most egyébként nem szükséges semmit elhitetni magammal: Lorca: Bernarda Alba házának hangulatától egyetlen percre sem lehet szabadulni...



Geszti Pál

Megjelent: Pesti Műsor 1976.