Címoldalunkon: Venczel Vera
A PM szerkesztőségébe érkező nagy számú levél arról tanúskodik, hogy az Ön művészetét, a színházat és a filmet szerető közönség országszerte, határainkon túl is nagyra értékeli. Olvasóink kívánságának eleget téve, kérjük, válaszoljon néhány kérdésünkre. Elsőként arra: miként érlelődött meg az az elhatározása, hogy színész lesz, és hogyan indult a pályája?
- Régi, régi álom volt. Ennek ellenére az elképzelés lényegében a középiskola utolsó éveiben vált elhatározássá. De kimondani azt, hogy színész szeretnék lenni, nem is volt olyan egyszerű. Ha erről beszélek, újból végig élem annak az osztályfőnöki órának minden izgalmát, amikor ez lezajlott, s a következőképpen történt. Az osztályfőnöki óra témája a pályaválasztás volt. De ezúttal már nem az ábrándozások korának titkos vágyait, elképzeléseit kellett tovább érlelgetni, hanem nyíltan, egy negyvenfős közösség - osztályfőnököm és osztálytársaim - előtt színt vallani, a jövőre vonatkozó terveimet elmondani. Tizenhét évesen már felelősségteljes a döntés. Vívódtam. Feljogosít-e valakit is a sikerrel elszavalt számtalan vers, köztük kedvenceim, Arany János és József Attila költeményei, vagy az iskolai színjátszó szakkörben végzett, sokszor dicsért munka. Az igazsághoz tartozik az is, hogy ebben a kezdeti időszakban Makay Margit művésznő sokat foglalkozott velem. Biztatása segített, hogy a bűvös mondat: színész szeretnék lenni, végül is elhangzott. De e néhány szó kimondása akkor, úgy érzem, nehezebbnek tűnt, mint a főiskolán a felvételi vizsgák sora.
- Úgy tudom a Színház- és Filmművészeti Főiskolára "első nekifutásra" felvették, de az is az igazsághoz tartozik, hogy a felvételire már ajánlólevelet vitt magával, s ez nem volt más, mint két filmszerep. Ezekben a filmekben még mint középiskolás játszott. Melyek voltak ezek?
- A Karambol és az Egy csónak visszafordul. Mind a kettő nagyon a szívemhez nőtt, és ma is örülök, hogy játszhattam bennük. Családunkban nincsenek színészi tradíciók, ha csak az nem, hogy a szüleim, főleg édesapám szereti az amatőr színjátszást és egész eddigi pályámon segített. Az említett két filmszerep bizonyára ajánlólevélként minősült a felvételkor. A főiskolán kiváló tanárok segítettek a művészi pálya megismerésében, szeretném megemlíteni Pártos Gézát, akinek sokat köszönhetek, akit nagyon tisztelek, és szeretek, s hogy milyen óriási pedagógus, azt igazában most tudom csak felmérni.
- Hogyan alakult a sorsa, pályája a főiskolán és az azt követő időben?
- Sokat tanultam. Szeretem a művészetet. Minden művészeti ágat, a szép szobrokat, festményeket, a zenét, az úgynevezett könnyűzenét is, a regényeket és a verseket. Kár, hogy nem lehet ezt a szót, hogy versek, csupa nagybetűvel mondani. A regények... erről szeretnék egy gondolatot elmondani.
Középiskolás koromban nem különösen rajongtam Jókai regényeiért. Talán azért sem, mert kötelező irodalom volt, de azért szorgalmasan elolvastam őket. Megérteni Jókai világát, "átélni" hőseit, valójában akkor sikerült, amikor másodéves főiskolásként szerepet kaptam a Kárpáthy Zoltán című filmben. Mint oly sok fiatal, talán kissé idegennek éreztem magamtól a romantikát. Pedig hiába tagadjuk, nem kevesebb bennünk a romantika iránti vonzalom, mint szüleinkben, nagyszüleinkben volt. Természetesen, itt az igazi romantikát értem, azt, ami lelkesít, ami tettekre késztet. Főiskolai hallgatóként játszottam a Rómeó és Júliában a női főszerepet, ezt követően az Egy szerelem három éjszakájában, a Tanulmány a nőkről-ben és a Pillangóban kaptam többek között főszerepet. Remek, új feladatot jelentett a Ványa bácsiban játszanom, épp úgy, mint a Mesél a bécsi erdő, vagy a Viszontlátásra drága... című darabban. Ezeket a szerepeket természetesen már a főiskola elvégzése után kaptam. Visszaemlékezve a Ványa bácsi előadására, amely a közönségnek tetszett, a kritika nagyrészt elismerő volt, most mégis úgy érzem, nem mindent oldottam meg abból, amit ez mély értelmű darab rejt magában. Jó lenne újból eljátszani.
- Olvasóink közül bizonyára még sokan emlékeznek a Fekete város című nagysikerű tévéfilmsorozatra, s ebben Venczel Verára, aki a Mikszáth-regényben is oly bájosan megrajzolt Rozáliát alakította.
- Szeretem ezt a filmet, szeretek filmezni, de filmgyárban közel tíz éve nem jártam. Persze, ha "vigasztalni" akarom magam, azt mondom, kárpótol a rádió és főleg a tévé. De azért a film..., ha azt mondom hiányzik, akkor még keveset mondtam.
- Legutóbb milliók és milliók láthatták három tévéfilmben, az Orchideák bolygójában, a Néróban és a Répakapálás című Ady-novella cigánylányának szerepében. Igaz, a felvételek nem egyszerre folytak, mégis milyen érzés az, amikor az egyik filmben a jövőt kell megrajzolni, egy lélegzetelállító, kalandos űrutazási filmben, majd nem sokkal ezután egy közel kétezer éve lejátszódott eseményben, egy történelmi tévéfilmben szerepelni, s ezt követően a közelmúltból életrekeltett cigánylánynak hiteles, megrendítően bájos történetét megformálni.
- A tévé csodálatos lehetőséget nyújt, nemcsak a nézőknek, de a színészeknek is. Talán azért is szeretem a filmezést, mert a színpadon az arcjátékot a publikumnak csak azon része látja jól, akik a színpadhoz közel ülnek, a tévénél pedig, mivel az "családi színház", mindenki az első sorban ül. Ezért is volt nagyon jó e három tévéfilmben játszanom.
A közeli vagy távoli jövő nőalakjának megformálása a szövegkönyvön és a rendezői utasításokon túl a szereplő fantáziájának is szárnyakat ad, ez a távoli múltra is érvényes. A közelmúlt sok vonatkozásban ma is adott, mondhatnám "kísért", ez nehezíti, de szépíti is a feladatot.
- Sok mindenről kellene még kérdezni, de egy interjú lehetőségei nagyon is végesek, így nincs mód sok mindenre kitérni. Ezért a múltból térjünk a legutóbbi és a jelenlegi színházi szerepeire. A Vígszínházban a Bernarda Alba háza című darabban játszott főszerepet, valamint vendégszerepel a Radnóti Miklós Színpadon, a Szegény emberek című Dosztojevszkij-műben.
- A Bernarda Alba háza című darabban kapott feladatot nagyon szerettem. Minden korhoz, minden korosztályhoz szól. Szerintem a darab fő mondanivalója - és remélem, ezt sikerült a játékommal kifejezni - a magam nevében beszélek, mert Sulyok Máriával és a darabban szereplő többi kollégámmal együtt alkotni, játszani nagy élmény - vagyis azt, hogy küzdeni kell a zsarnokság ellen, az emberi butaság ellen. A zsarnok ellen azonban nem elég lázadni, mert mint e dráma is mutatja, a lázadásba bele lehet pusztulni. A szabadságvágy mindenkiben erősen él, s ezt a családban épp úgy, mint társadalmi méretekben tisztelni kell.
Dosztojevszkij Szegény emberek című, színpadra alkalmazott művében Keres Emil partnere lehetek. Nagyon szép feladat, boldog vagyok, hogy ebben a darabban is játszhatok.
E néhány szóból álló mondat sok mindent rejt magában. Többek között azt, hogy amikor Venczel Vera a színpadon, Varvara Alekszejevnát alakítja, akkor elhisszük és szinte látjuk a szegénységnek azt a mélységét és az emberi gazdagságnak azt a magasságát, amit érett, sokoldalú művészetével, játékával elénk varázsol.
A leírtakhoz befejezésül még annyit: a fiatal művésznő filmen és színpadon egyaránt vonzó egyéniség, az a típus, aki nem bejön a színpadra, hanem megjelenik ott, s ez, úgy gondolom, adottság kérdése is. S hogy milyen a rádió, a tévé, a film és a színpad világán kívül, vagyis a magánéletben? Egy törékeny kislány, aki oly naggyá tud válni a szerepeiben.
Éles Tibor
Megjelent: Pesti Műsor 1978/8. szám
