Csevegés Venczel Verával
Venczel Vera nevét hallva mindenkinek fölcsillan a szeme. Kedves, szerény egyénisége mindenkit meghódít. Nem hiszem, hogy lennének haragosai. Talán nem véletlen, hogy pályája során annyiszor rá gondoltak a rendezők, amikor egyszerű, tiszta, bájos lányalakokat kellett játszani. Tipikus naiva alkat, de egyáltalán nem a "tizenkettő egy tucat" fajtából, mindegyik szerepét valódi élettel telíti, sugárzó lénye átsüt a sablonosabb figurákon is. Ráadásul szerencséje is volt, hiszen pályája kezdetétől olyan csodálatos lehetőségeket kapott, mint Shakespeare Júliája, Csehov Ványa bácsijának Szonyája vagy Lorette Weingarten A nyár című tüneményes játékában. S akkor még nem beszéltünk a filmszerepekről, amelyek az igazi népszerűséget hozták, a Kárpáthy Zoltán, az Egri csillagok, az Isten hozta, őrnagy úr, s a televíziós főszerepek: Pillangó, Nóra, A fekete város, Édes Anna... Aztán a sor valahogy megszakadt, az utóbbi években ritkábban láthatjuk színpadon, filmen egyaránt - de erről nem hajlandó szót ejteni. Ilyen a színész sorsa, és ő optimista alkat, kivárja, amíg újra eszébe jut a rendezőknek. Nem könnyű riportalany, nem szívesen beszél magáról. Bizonygatja: neki nincsennek titkai, ugyanúgy él, mint bárki más, nem hiszi, hogy ez érdekelheti a közönséget. Pályája kezdete óta a Vígszínház tagja, ahol éppen a huszonötödik évadját tölti.
- Valóban így van, és ez alatt a huszonöt év alatt annyi nagyszerű embert ismertem meg! Őszinte hálával gondolok a közönségre, a kollégáimra, a színházban dolgozó emberekre, aki bár a színfalak mögött végzik a munkájukat, nélkülük nincs előadás. Első pillanattól kezdve minidg segítségemre voltak. Amikor főiskolásként oda kerültem, olyan gárda volt, hogy az felejthetetlen: Páger, Sulyok, Bulla, Ruttkai... csupa nagy név.
- Abban az időszakban kaptad nagy filszerepeidet is. Manapság a tévében gyakran feltűnnek ezek. Megnézed-e őket, s ha igen, mennyire vagy kritikus akkori önmagaddal?
- Ez változó. Amikor először láttam őket, akkor sokkal jobban feltűnt nekem az összes hibám. Ahogy telik az idő, egyre inkább közönségként nézem e filmeket. Az biztos, hogy nagyon szerettem a munkákat, s akkori önmagam, akkori tudásom szerint a maximumot adtam bennük.
- Mostanában leggyakrabban a rádióban lehet veled találkozni.
- Nagyon szeretem a rádiózást! Annyi gyönyörű verssel, darabbal találkozik ott az ember.
- Nemrégiben a Rátkai Klubban Szepes Mária verseit szavaltad. Úgy tudom, nem ez volt az első találkozásod a költőnővel.
- Nagyon érdekelnek azok a dolgok, amikkel ő foglalkozik, s mint ember is igen közel áll hozzám. Csodálattal tölt el az az óriási életenergia, amely a lényéből sugárzik, amellyel a legnehezebb korszakokban is talpon tudott maradni s mindenféle műfajban nagyot alkotni.
- Mesélj egy kicsit magadról! Hogy élsz, mivel foglalkozol szabad idődben?
- Kertes házban lakunk, férjem grafikus. Ha a házi munka után marad időm, olvasok, filmet nézek, úgy élek, mint bárki más. Újabban annyit változott az életem, hogy egy kutya és cica került a házunkba, most ismerkedem velük, óriási élmény. Sokat lehet tőlük tanulni. Fantasztikus, ahogy ki tudják fejezni ragaszkodásukat!
- Hogyan kerültek hozzátok?
- Az egyikről azt mondták, hogy különben megölik; a másikkal pedig egyszer csak beállított egyik barátunk, hogy: "Tessék!" Azt sem tudtuk, hol áll a fejünk, de a sportszatyorból egy 3 hónapos kiskutya feje kandikált ki, s az a szomorúság, kétségbeesés, félelem, ami a szeméből sugárzott... hát így alakult.
- Mi a legfontosabb számodra az életben?
- Az egészség és a hit. Úgy gondolom, manapság különösen szüksége van mindenkinek e két dologra.
Palotás Ágnes
Megjelent: FÜLES 1994
