Egy este öt élet

SZABÓ G. LÁSZLÓ

A Vígszínház tűzte műsorára Venczel Vera előadásában, s most ezt láthatja (cseh, lengyel és orosz társulat vendégjátéka mellett) a pozsonyi közönség. Venczel Vera gazdag pályáján ez az első monodráma. Kétszereplős darabban is csak két alkalommal játszott. Tanai Bellával a Sylvia Plathról szóló Levelek haza című előadásban a Vígszínházban, és Keres Emillel a Radnóti Színpadon Dosztojevszkij művében, a Szegény emberekben.

"A vörös oroszlánt még akkor olvastam, amikor nagyon nehéz volt hozzájutni. Nem sokkal a megjelenése után bezúzták, kimentett példányokat adtak kézről kézre az emberek. Később aztán többször is kiadták a művet. Első olvasásra nagyon erős élmény volt. Sok mindent nem is értettem belőle, kifejezéseknek kellett utánanéznem, de hogy a megszokottól eltérő látásmódot, gondolkodásmódot kínált, azt azonnal megéreztem. A befelé fordulásra, a mindenséggel való kapcsolatkeresésre, a saját felelősségünkre hívta fel a figyelmet. Nagyon sok rétege van a műnek."

Színpadi változatra nem is gondolt soha. Mint mondja: ez őt is ugyanúgy meglepte, mint a közönséget.

"Sokkal többen olvasták a regényt, mint ahogy én gondoltam, de ahogy meghallják az emberek, hogy ebből előadás született, az első reakciójuk az, hogy jaj, ez nem lehet, tényleg? Alapvetően Eszenyi Enikőtől, a Vígszínház igazgatójától kaptam a lehetőséget, hogy a házi színpadon kitalálhatok magamnak valamit. Többek közt elhangzott Szepes Mária neve is. Ezen meglepődtem. Nem tudtam elképzelni színpadon. És milyen érdekes az élet?! Aminek létre kell jönnie, az létrejön. Nem sokkal azután, hogy Enikő szólt, felhívott Bodor Böbe, és azt hittem, eldobom a kagylót. Azt mondta, szeretné velem színpadra vinni A vörös oroszlánt. Ha érdekel, tette hozzá. Nem akartam hinni a fülemnek. Persze, hogy nyitott vagyok, feleltem."

A négyszáz oldalas regényből maga a rendező és Lőrinczy Attila, a Vígszínház dramaturgja írt színpadi művet.

"Enikő is nagyon boldog volt, és én is. Nagyon elcsodálkoztam, miután elolvastam az est anyagát. Kerek egész, amit létrehoztak. A teljes regényt nem ültették át, hiszen azt nem lehet. Csak öt életet. Amíg Böbe és Attila dolgoztak, én újra elolvastam a regényt. Nem folytam bele a munkájukba. Tele voltam kérdőjellel, de maximálisan bíztam bennük. S ahogy elkészültek a munkával, elkezdtünk dolgozni mi is. A díszletet Daróczi Sándor álmodta meg, a jelmez Jánoskúti Márta ötlete, de vetítés is van, s hangban, világításban is kaptam segítséget."
A próbafolyamat egészen különleges volt. Szepes Mária szövegét nemcsak olvasni - megtanulni sem könnyű.

"Ez volt a legnagyobb küzdelem - mondja Venczel Vera. - Nagyon tisztelem az írókat. Amit megfogalmaznak, azt előbb meg kell fejteni, s csak utána lehet megtanulni. Nekem az író az első partnerem, ez esetben Szepes Mária, akit szerettem, személyesen ismertem. Odaadó barát volt. Komoly figyelmet kaptam tőle éveken át, egészen a haláláig. Életem legkeményebb szakaszában is bármikor fordulhattam hozzá. Őt nagyon sokan keresték, szinte szétszórta a tudását, egyfolytában adott. Egy éppen betegeskedő barátnőm mutatott be neki, aki régóta ismerte őt. Kórházi betegágyánál Mária a férje kíséretében állt, és azonnal meghívott magához, pedig ott találkoztunk először. Neki ez az előadás biztos nagy örömet jelentene, hiszen hitt abban, hogy ennek a könyvnek különleges sorsa van."

Ez a regény első színpadi változata, s mivel a műnek hihetetlen belső sodrása van, a megnyugvás mindig csak az adott élet végétől a következő életbe való beleolvadásig tart.

"Amikor az előadás végére érek, mindig hálás vagyok a nézőknek, hogy néma csendben, egyetlen pisszenés és rezzenés nélkül figyelnek. Ezért is gondolom úgy, hogy nem vagyok egyedül. A közönség a partnerem. Egyedül ez nem is menne. Nem is tudom félretenni a szöveget két előadás között. Folyamatosan ébren kell tartanom magamban a darabot, olyan szoros együttélést kíván a feladat. Egyfolytában foglalkozom vele. Túlzás nélkül állíthatom: a bemutató óta Szepes Mária jelen van az életemben."

Hogy milyen érzésekkel indul Pozsonyba? Jó pár évvel ezelőtt Venczel Vera a Ványa bácsival és a Bernarda Alba házával vendégszerepelt Pozsonyban, és kamera előtt is állt már itt a hetvenes évek elején, amikor Zsurzs Éva rendezésében A fekete város egyik legerősebb jelenetét forgatták.

"Nagy öröm nekem, hogy ismét Pozsonyban játszhatok, és hogy épp ezt a darabot vihetem el oda. Szerintem nincs ember, akit ne érdekelne az örök élet itala. És a csend, a lélek csendje. Ezt közvetíteni nem mindennapi feladat számomra."