Igazi szerelme a színház
Amikor Venczel Verával beszélgetünk, a Vígszínházban javában folytak a próbák. Így első kérdésünk "hétköznapi" munkájával kapcsolatos.
- A közönség általában csak a végeredményt, a kész előadást látja. Érdekes lenne most bepillantani a műhelytitkokba, hogyan lesz egy szerepből élő alak, hogyan dolgozik a színész?
- Azt hiszem az a titka, hogy hat hétig, míg a próbák tartanak, igyekszem mindent megtudni arról az alakról, akit játszani fogok, és megpróbálom kitalálni, elképzelni, vajon hogyan is élhettek azok az emberek, akiket a szerző életre keltett.
- Tehát tudatos színésznő vagy?
- Nem tudom mennyire tudatos ez a munka... Mindenesetre úgy érzem, hogy meglehetősen gyakorlati folyamat. Amikor az ember leül valakivel beszélgetni, nem tudja pontosan, mit fog mondani... A színpadon is arra figyelek, hogy a már megtanult szöveget úgy mondjam el, mintha minden abban a pillanatban történne velem, mintha mondataim is ott születnének.
- Nagyon fiatal vagy, de már komoly sikerek állnak mögötted. A kívülálló számára úgy tűnik, hogy könnyen, buktatók nélkül lettél ismert, "befutott" színésznő. Te hogyan emlékszel pályakezdésedre?
- Az igazság az, hogy sokáig nem is mertem hangoztatni, hogy színésznőnek készülök, hiszen bizonyos korban a lányok jórésze hasonló terveket dédelget. Jelentkeztem a főiskolára, és mindhárom rostavizsgám sikerült. Elkezdtem tanulni, Vígszínházban kisebb szerepeket kaptam, és boldog voltam, hogy egyáltalán játszhattam. De az a tapasztalatom, hogy amíg a függöny felmegy, vagy elkészül egy film, addig nagyon-nagyon sokat kell dolgozni.
- Mi volt az első emlékezetes szereped, amit ma is szívesen eljátszanál?
- A főiskolán Szép Ernő Májusában rám osztották a lány szerepét. Szabad időnkben próbáltunk, és én azt hittem, ez is ugyanolyan vizsga lesz, mint a többi. A bemutató előtt ijedten láttam, hogy az előadás nyilvános és az Ódry Színpad nézőtere zsúfolásig megtelt. Hiába, már nem volt visszaút. Eljátszottuk és meglepetésünkre sikerünk volt...
- Gondoltál-e már arra, hogy a jövőben milyen szerepeket alakítanál szívesen?
- Én nagyon szeretem ezt a pályát, de nincs konkrét szerepálmom. Eddig sokféle szerepet kaptam és örülök, ha bármilyen feladatot bíznak rám. Úgy érzem, minden szerepben el lehet mondani valamit, hiszen az ember mindig önmagán mutatja meg azt, amit a szerző megírt. Éppen ezért azt se mondhatom, hogy egy-egy konkrét színészt tartok példaképemnek. Egyiket egyéniségéért, a másikat óriási tudásáért tisztelem. Azt hiszem, az az igazi színész, aki valóban a maximumot képes nyújtani és egy-egy szerepben legértékesebb tulajdonságai fejeződnek ki.
- Első szerepedről beszélgettünk. Most idézzük fel az utolsó nagy nemzetközi elismerést, a Pillangót, amelyért a Monte Carló-i fesztiválon a legjobb női alakítás díját kaptad. Hasonlít rád Pillangó alakja?
- Úgy gondolom, minden fiatal lányra hasonlít, nemcsak rám. Mindenki, aki életében először igazán szerelmes és először találkozik azzal az emberrel, akihez egész életében tartozni szeretne - magára ismerhet Pillangó alakjában. Azt hiszem ennyiben mindenkire, így rám is hasonlít a Pillangó.
- Azt mondják a színház a színészek valódi iskolája, olyan munka, amely együttes élmény a színész és a közönség számára. Te egyaránt fellépsz színházban, televízióban és filmen. A három műfaj közül melyiket szereted a legjobban?
- A színházban azonnal lemérhető, hogy tetszik, vagy nem az előadás. Ez az élő, kölcsönös kapcsolat színész és közönsége között, egy kicsit hiányzik filmezés közben. Megvallom, nagyon szeretem a színházat - bár szívesen filmezek, sőt lelkes mozilátogató is vagyok. De a színház nyújtotta élményt soha másutt nem éreztem. A megmásíthatatlan, adott pillanatban nyújtott alakítás élménye, amit együttesen él át a színész és az a pár száz ember, akik eljöttek az előadásra - számomra újra és újra csodálatos érzés.
Patkós Judit
