Látogatóban Venczel Veránál

- Mindegyik szerepét szereti?

- Végül mindegyiket megszeretem. Ha másért nem, azért, mert nehezebb volt a többinél, mert többet kínlódtam, míg végül megszerethettem.

- Volt-e, van-e kedvenc szerepe? Olyan, amelyikkel a legkönnyebben azonosult?

- Mindegyik szerepemmel próbálok azonosulni - s ha nem megy: a szerepemet formálom a magam képére.

- Szonyát például - Szonyát Csehov Ványa bácsijából - kellett-e saját képére formálnia?

- Szonyát nagyon szerettem. De azt, hogy én közeledtem-e többet őhozzá vagy ő énhozzám - ezt én nem tudom eldönteni...

- Hogyan készül egy-egy szerepére?

- Az írót szeretném minél jobban megérteni: megérteni és közvetíteni. Hogy mit gondolt, mit érzett, mit akart, amikor leült az íróasztalához. Olyan ez, mint egy nyomozás, mint a legizgalmasabb krimi: követni az írói gondolat kialakulását és segíteni abban, hogy a testet öltött gondolat a nézők agyában-szívében ismét gondolattá és érzelemmé alakuljon.

- S a nyomozáshoz hogyan kezd hozzá?

- Mindent elolvasok, amit csak lehet: az írótól és az íróról. Nekünk színészeknek nemesebb feladatunk nem lehet, mint az írót szolgálni.

- S mi a rendező feladata?

- Ugyanez. Ő is az írót szolgálja - tapasztalatait, gondolatait összevetve, kiegészítve a miénkkel. Nincs, és nem lehet ellentét köztünk: ugyanaz a dolgunk, ha a zenekari árok két oldalán tesszük is.

- Elégedett önmagával?

- Soha nem voltam az. Egy pillanatra legföljebb - próba után, amikor úgy éreztem, jól ment a munka.

- S amikor sikere volt, amikor a főiskola elvégzése után hirtelen óriási sikerei voltak filmen és színpadon egyaránt?

- Nem voltam boldogabb, nem voltam 'elégedettebb', mint most.

- Pedig...

- Ne folytassa. Azt akarja mondani, hogy most nincsenek óriási sikereim. Engem most - úgy érzem - éppen az segít hogy akkor sem szédültem meg, nem éreztem magam többnek másoknál, nem nyugodtam bele abba, hogy amit csinálok, az biztosan tökéletes, hiszen sikerem van vele. Egy élet, egy pálya sohasem egyenes: hegy után völgy - azután esetleg domb következik... S remélem, hogy lesz erőm eljutni odáig.

- S az erőt mi adja?

- Az, hogy dolgozom, hogy hívnak, hogy úgy érzem: szükség van rám. Hogy ezt, vagy azt a szerepet nekem és nem másnak kell eljátszani. De elsősorban mégis az ad erőt, hogy szeretem ezt a pályát, hogy sohasem jutna eszembe fölcserélni valami mással.

- Erőn kívül mire van még szükség?

- Önismeretre. Színésznél talán ez a legfontosabb.

- Hogyan szerezhető meg?

- Nehezen. Lassan. Kitartóan. Tudnom kell pontosan, hogy mik a vágyaim, a céljaim, s hogyan akarom megvalósítani őket. Napról napra kell vizsgálnom magamat: elmentem-e valaki mellett, aki segítségre szorult - vagy éppen túl sokat foglalkoztam valamivel, amivel nem volt érdemes. Meg kell próbálnom elképzelni egy emberi utat - és aztán megvalósítani.

- Milyennek képzeli a saját útját?

- Egyszerűnek és egyenesnek.

- De hisz az előbb éppen azt mondta, hogy egy élet, egy pálya sohasem egyenes...

- Persze, de ez nem geometriai kérdés. Egyenes: én úgy értem, hogy őszinte.

Bátki Mihály

Megjelent: Film Színház Muzsika
1976