Vissza a cikkekhez
 
 
 
Mi van az álarc mögött?
              Venczel Vera:  "Úgy éreztem, fényben élek"

Megjelent: 1997 Nap Kiadó
Szerző: Bóta Gábor
Venczel Verának igen jól indult a pályája, sok főszerepet játszott színpadon és filmen egyaránt. Aztán kevesebb feladatot kapott, de valahol azért mindig akadt számára munka. Ma mutatják be az esztergomi Vár- színházban Cserje Zsuzsa rendezésében J. M. Synge A szentek kútja című darabját, amelyben Venczel Vera Mary Doult, a vak öregasszonyt játssza.

   Ön most rút öregasszonyt alakít, ilyen szerepet eddig még nem kapott.

Ha nem is ilyen
öreget, de idősebb paraszt-asszonyt játszottam már a Fábián Bálint találkozása Istennel című filmben. Most egy nagyon szép belső világgal élő vak embert alakítok, aki vállalja a sorsát. Ennek ellené-re megkapja a lehetőséget arra, hogy lásson. A látás azonban megzavarja a belső békéjét. Nemrég Csomós Mari játszotta ugyanezt a szerepet az Ódry Színpadon, egy főiskolai vizsgaelőadásban.

   Ön már másodéves főiskolás korában munkakapcsolatba került Várkonyi Zoltánnal, aki sok vonatkozásban meghatározta a pályáját.

Nem V
árkonyi Zoltán növendéke voltam, ennek ellenére meghívott A néma levente Carlotta szerepére. Nem sokkal később kezdtük el forgatni a Kárpáthy Zoltánt. Várkonyi bízott bennem. Abban az időben főleg naiva szerepeket kaptam, bár én nem szeretem ezt a kifejezést, mert ez sokak számára
szemében túlzottan szűk szerepkört jelent. Pedig fiatal lányból is sokféle van, és az ő ábrázolásuk is komoly színészi munkát igényel. Várkonyi Zoltán filmjeit többek között a jó színészi játék miatt nézték meg több millióan, ezek profi módon megcsinált alkotások voltak, akkor is, ha többen kommersznek minősítették az ő filmjeit. A profizmus igényét már főiskolai tanárom, Pártos Géza belénk plántálta. Tudatosította, hogy meg kell tanulnunk a saját testünkkel, lelkünkkel, fizikumunkkal bánnunk, és elfogadtatta, hogy ehhez rengeteg gyakorlásra van szükség. Még a szemmozgató izmok megfelelő működésére is figyelt.  Megmutatta, mi történik, ha például egy adott pillanatban valakinek a feje nem mozdul, de a szeme igen.

  Ön a pályája elején a Vígszínházhoz került, ahol igen sok jó színész dolgozott. Nyilatkozott is arról, milyen különleges élményt jelentett, hogy Ruttkai Évával egy színpadon játszhatott.

De nemcsak őróla kell beszélni, hanem például Sulyok Máriáról, Bulla Elmáról, Páger Antalról, Zách Jánosról, Szatmári Istvánról, Sándor Izáról, Bilicsi Tivadarról, Somogyvári Rudolfról, Békés Ritáról, kis és nagy szerepeket játszó fantasztikus emberekről is. Már az óriási élményt jelentett, hogy egyáltalán köztük lehettem. Ha velük voltam, állandóan azt éreztem, hogy "fényben" élek.
  A negyven-ötven év közötti időszak általában nehéz a színésznők életében. A szerzők is jóval kevesebb szerepet írtak a számukra...

Nemcsak szakmai, emberi szempontból is nehéz ez az időszak. Előfordul, hogy iszonyatos konfliktussal jár, gondoljunk csak Domján Edit sorsára. Az emberből az élet-kora vagy pánikot vált ki, vagy meg kell próbálni elfogadni, hogy máshogy néz ki, mint húszévesen. Már nem vagyok elragadóan ránctalan, nagy-nagy csodálkozó szemekkel a világba néző kisgyerek. Elég sok mindent látott, megtapasztalt, végiggondolt ember vagyok, aki vállalja a mostani énjét.

  Lehetséges azonban, hogy naivaként könyvelték el, és amikor úgy ítélték meg, hogy szerepkört kellene váltania, akkor kapott már jóval kevesebb feladatot vagy szinte semmit....

Így történt. De erről nem velem kellene be--szélni, hiszen nem én adok magamnak feladatot.

  Elképzelhetetlen, hogy sokan azt érezték önről, még mindig naiva, miközben a külseje megváltozott?

Lehet. Molnár Gál Péter az egyik főiskolai vizsga után írta meg, éppen velem kapcsolatban, hogy a hozzám hasonló alkatú színésznőkkel egy ideig fantasztikus dolgokat tudnak eljátszatni, egy idő után
erőse
pedig erősen megritkulnak a feladatok. Az azonban nem igaz, hogy nem válhat remek karakter-színésznő belőlünk, ha lehetőséget kapunk. De az is előfordul, hogy egy középkorú színésznő abbahagyja a pályát.

  Ez nem fordult meg a fejében?

Még nem. Lehet, hogy holnap igen. Ha a saját színházamban esetleg nem is kaptam szerepeket, kaptam máshol, például a Buda-pesti Kamaraszínházban, a Radnóti Szín-házban. Olyan nem volt, hogy semmit se csináltam.

  Valahol azt mondta magáról, hogy érzelmi túlfűtöttsége esetleg már nem korszerű...

Ha nem korszerű, akkor majd nem kell. De én nem ezt tapasztalom. Az emberekben él még a nosztalgia romantikus érzések, filmek iránt. Biztos, hogy vannak, akik ma az elementárisabb, harsogóbb "nyomulóbb" dolgokat szeretik. Nyilván csak a korszerűbb művek élnek meg, ez azonban nem jelentheti azt, hogy nem kell megőrizni az eddigi értékeket. Nem tudom elképzelni, hogy a továbbiakban ne legyen szükség emberábrázolásra, érzelmi "megindulásra", katarzisra. De lehet, hogy én csak illúziókban ringatom magam.
1995. június 30.
Bóta Gábor