Vissza a cikkekhez
 
 
 
A pillangó és a természetrajz
Móricz Zsigmond regényének első oldalán egy fecskefarkú lepke repül el Zsuzsika előtt. A lány utána fut, megfogja "erős kis barna tenyerével" és nézi a "gyönyörű kis valamit. Az ember nem is tudná megmondani, mi az, se nem állat, se nem virág, de szép". A Pillangóból készült tévéfilm Zsuzsikájának keze nem volt erős, barna, csak kicsi. Lepke repült a képernyőn is, de pillangó leginkább maga a lány volt: Venczel Vera. Virágszerű, kecses, szép pillangó, akit óvni kell a viharoktól. Sok pillangót játszott el a színésznő ezelőtt és ezután, jókaisan fényes-selymeset, huszadik századian tűzbe repülőt, sok "gyönyörű kis valamit". A legemberibb pillangónak a Pesti Színházban láttam, amikor Várkonyi Zoltán tenyeréről, mint kifutópályáról felröppent a Nyár tündérkertjében.

A színésztárlókban a pillangókat naiva címszóval jelölik. Régiesen: drámai szendével, Venczel Vera ebbe a rekeszbe került. Nem oktalanul, nem holmi rendezői kényelemszeretetből. Alkata predesztinálta rá. Apró, törékeny, formás termete, szabályos arcvonásai, kifejező, sugaras szeme, halk, rebbenő léptei. Olyannyira drámai szendének tetszett, hogy a kísérletezők többször is megpróbálták őt átcímkézni. Így osztották rá a Ványa bácsi hervadó Szonyáját, így vélte benne meglelni Mészáros Márta Szendrey Júliát. Virgonc, bohókás feladatokat is kapott Venczel Vera. A Kör négyszögesítésében például. Bájos-szép külseje többnyire ellenállt ezeknek a kísérleteknek. A címke hozzánőtt. Mint hímpor a lepkeszárnyra.

Az értelmező kézszótár szerint a naiva: főnév. Kedves fiatal lány szerep(kör)re. Egy nem is egészen színházszerű színházban, a Radnóti Színpadon, a Szegény emberekben a naiva, a pillangó helyett másmilyen színésznőt látunk. Kedvességnél több benne a keserűség, lányságnál több, ami női. Ez a Varvara, akit Dosztojevszkij teremtett, már "gyönyörű valami". Inkább valaki.

A tegnapi Venczel Vera most érkezett el oda, ahol már madárként kellene repülnie. A sors vagy a színházi élet szeszélyéből azonban Varvara nem a Vígszínház kifutópályájáról szállt fel. Pedig ott, "otthon" megint nem áll útjába sem igaztalanság, se rendezői kényelemszeretet. Miközben az ország néhány színházában atlétatermetű Júliák kényszerülnek összehúzni magukat picivé, kislánnyá, addig a Vígben két törékeny, sugaras szemű, testileg, vagyis centiméterben, kilóban mérve hasonló színésznő váltja egymást vagy éppen találkozik a színpadon. A keményebb, szabálytalanabb arcú, valóban vonzó Kútvölgyi Erzsébetet fenyegeti most az, ami néhány éve Venczel Verát fenyegette: a megunhatóság, a filmfőszerep-dömping veszedelme. A művészet szellemi térképén a két színésznő sosem ütközhetne össze, lélekrajzukban alig akad közös vonás. De az iskolai természetrajz, amit tantárgyként, hivatalosan élővilágnak hívnak, leegyszerűsíti a dolgokat. A lepke (lepidoptera) - lepke. Vidám, szomorú, büszke, izmos, esendő pillangókról csak a költők tudnak.

Egyszer régen végighallgattam a nagyszerű Sulyok Mária beszédóráját a Színművészeti Főiskolán. Az első évesek közt egy bájos, tizennyolc éves lány nagyon szépen beszélt magyarul. Igyekvően, gátlásosan, halkan. De tisztán, értelmesen. Néhány hónapja jelen voltam, amikor Sulyok tanárnő egykori növendéke átvette a rádió nívódíját Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésének hangjátékbéli Szonyájáért.

Milyen színész az új Venczel Vera, aki már kinőtte a pillangóság státuszát? Jó volna megtudni. Nemcsak a Radnóti Színpadon.



Máriássy Judit

Megjelent: Új Tülör 1977.