Portrék tollal és agyaggal

Csermák Ferenc szobrász-keramikus jó harminc évvel ezelőtt, huszonöt évesen kezdte mintázni gyakran groteszk kerámiafiguráit. Ám igazi szenvedélye végig a szobrászat maradt. Szoborportréi közül - egy-egy hiteles történet kíséretében - most azokat ismerhetik meg az olvasók, amelyek neves színészekről készültek.

Lírai történet Venczel Veráról

A kapu előtt rotyorog, majd elhallgat. Megismerem Venczel Vera zsengének alig nevezhető, 500-as kis Fiatjának a hangját. Kaput nyitok, nem örülök a látványnak, Venczel Vera arca - enyhén szólva - nem kiegyensúlyozott. Kosztümpróba, szinkron, rádió...

Így aztán a cseresznyefa alá csalogatom. Ott a nyugágy, helyezkedjen el benne, lazítson a jó levegőn.
- De maga a kertben nem tud mintázni, és ma sem érek rá sokáig.
Megnyugtatom, hogy miként színész sem csak a színpad deszkáin állva formálja a szerepét, nos akképpen a szobrász sem csak a mintázóállvány előtt állva dolgozik egy portrén. S leülök én is egy kerti székre. Beszélgetünk. Így kerül elő Vera táskájából a kis könyvecske - Rabindranath Tagore.

És kezdetét veszi a varázslat. Verától nem messze, balra ódon, omladozó vakolatú vályogház, Újpest talán legrégebbi épülete, a másik oldalon elhanyagolt sziklakert: tiszafa, borókabokor, fekvő juniperusz (nálunk, nem tudni miért, ágaskodik), fényes levelű japán birs, vörös levelű, hatalmas mogyoróbokor. Ülök a kerti széken, miközben a kiváló színésznő Rabindranath Tagorét olvas fel nekem, csak nekem.

Elkalandozó tekintetem megakad az aranyvesszőbokron, melyet a tavasz hírnökeként aranyesőnek is neveznek. Nos, augusztusban, a bokor sűrűjében (remélem, a botanikusok igazolnak) egy csenevész, virágzó ágacskát fedezek fel. Amikor becsukódik Rabindranath Tagore könyve, odalépek a bokorhoz, és a letört kis virágzó ágat átnyújtom a művésznőnek.

Eme lírai pillanatban a konyha felől anyám indul felénk egy zömök, teli kovászos uborkás üveggel.
- A múltkor annyira dicsérted a kovászos uborkámat, hát tettem el neked egy üveggel.
Szabadkozás, köszönet, s én közben besurranok a mintázóállványhoz, leveszem a nylont a készülő portréról, s kezemben a hatalmas mintázófával kikönyökölök az ablakon. - Vera - szólalok meg türelmetlenséget mímelve -, lehetséges, hogy maga csak a nyugágy meg a kovászos uborka miatt jött ki Újpestre?

Megjelent: TAPS magazin 1989. április