Rimaszombat

Már túl vagyunk az est hivatalos részén, amikor betérünk az egyik rimaszombati étterembe. Venczel Vera rendel, a pincérnő egy ideig csak néz, írja a rendelést, majd hirtelen felkiált: "Ugye maga a Venczel Vera?"

A színésznő előbb picit elpirul, majd boldogan mosolyog, s a rendelés hátlapjára odakanyarítja a nevét.

A művésznőt Rimaszombatban a Három rózsa kávézóban zsúfolt ház várta. Évek óta csalogatták már, s a meghívónak több apropója is akadt, az utolsó pillanatban mégis mindig elmaradt a találkozás, holott nem most járt először a városban. Férje, Czapp György iparművész, Rimaszombatban született, ugyanis édesapja a II. világháború vérzivataros esztendeiben Losoncon volt katonaorvos.

Az est talán legemlékezetesebb pillanata volt, amikor az Egri csillagok taglalásánál a szervezők bejátszottak egy részletet a filmből. Egy csacska dal csendült fel, amellyel a filmben Török Bálintot köszöntik, s Venczel Vera szemében megjelent egy elmaszatolt könnycsepp. Nem ez volt az első filmje, de ezt látták talán a legtöbben, s azóta is generációk nőttek rajta fel. Várkonyi Zoltán rendezte, aki Venczel Verát már a főiskolai felvételin felfedezte. Nem ő volt ugyan az osztályfőnöke, de amikor megszerezte a pénzt az Egy magyar nábobhoz, próbafelvétel nélkül Venczel Verát jelölte Szentirmai Katinka szerepére. Partnere Kovács István volt, akivel az Egri csillagokban is együtt játszott. "Várkonyi ezer százalékig hitt a könyvben, Nemeskürtyben, aki a forgatókönyvet írta, a színészeiben és mindenkiben, akinek bármi köze volt a filmhez" - mondta, s élete egyik legnagyobb élményének tartja a Várkonyival való találkozást. Már másodéves korában szerepet adott neki a Vígszínházban, ahol Ruttkai Éva udvarhölgye lehetett A néma leventében. A társulathoz azóta is hű maradt. A 60-as évek végén, 70-es évek elején szinte "le sem lépett" a filmvászonról, és Várkonyi is számos lehetőséget biztosított számára a Vígben. Különös élménye marad a Ványa bácsi, amelyben Latinovits Zoltán és Tomanek Nándor is eljátszotta a címszerepet, s mellettük Szonyaként Ruttkai Évával és Darvas Ivánnal lehetett egy színpadon.

Az Egri csillagok 1968-ban készült, akkor horribilisnek számító 80 millió forintos költségvetésből. A törökországi jeleneteket Bulgáriában vették fel, méghozzá augusztusban, amikor a szovjet csapatok bevonultak Csehszlovákiába. Vágni lehetett a feszültséget a forgatáson, emlékezett Venczel Vera, hiszen ők ugyan még nem nagyon, de az idősebbek jól emlékeztek, sőt aktív részesei voltak 1956-nak. Venczel Vera a film bemutatása után egy csapásra Magyarország egyik legnagyobb sztárja lett, de nem a szó mai értelmében. Nem is viselte könnyen, hogy az összes színes hetilap címlapján szerepelt, a filmjeit sem igen tudta visszanézni. A másik nagy népszerűséget hozó szerepe A fekete város Rozalija volt. Évekig Rozalicskázták mindenfelé, ahol megfordult, de az olyan könnyed kis vígjátékokban, mint a Tanulmány a nőkről vagy a Csak egy telefon is imádott játszani. "Ebben a filmben Ruttkai Éva volt az édesanyám, Gábor Miklós az édesapám, s mellettük létezni maga volt a felhőtlen boldogság". A Pillangó című filmben nyújtott alakításáért Monte Carlóban Arany Nimfa-díjat kapott, amelyet személyesen nem vehetett át, mégis életre szólóan elkíséri, hogy a nagy Vittorio de Sica dicsérte az alakítását. Pedig sokáig hezitált, hogy elfogadja-e volt férje, Esztergályos Károly felkérését, hiszen városi lányként nemigen vélte ismerni Móricz hőseinek lelkivilágát.

Molnár Gál Péter már akkor megírta, hogy ez az Audrey Hepburn őzike olyan csitri-színésznő, aki sorra jó szerepeket fog kapni, amíg ki nem nő a csitriszerep-darabokból. De később hatalmas önmérsékletre, önismeretre, fegyelemre és józanságra lesz szüksége, hogy kikerülje a naiva szerepkör ezzel járó nehézségeit.

A kérdésre, hogy viselte el a csendesebb éveket, amikor legfeljebb egy-egy beugrás jutott, csak annyit válaszolt: "Soha nem unatkoztam és soha nem voltam munka nélkül. Legfeljebb rájöttem arra, hogy van élet a színházon kívül is, így felfedeztem az otthon örömét. Mégis azt kell mondjam, annyi mindent kaptam az élettől, és annyi szerepet eljátszhattam, annyi ajándékkal van teli az életem, hogy ha új dolgok nem is záporoznak felém mostanában, azt az egy-egy lehetőséget is a legnagyobb szaktudással próbálom megoldani, és ma, amikor sok kolléga a nyomorral küzd, nagyon szerencsés embernek mondhatom magam".

Ha el is kerülték az állami kitüntetések, tavaly beléphetett a Halhatatlanok társulatába, míg rajongói egy olyan naprakész internetes oldalt állítottak róla össze, amilyen valószínűleg senki másnak nincs a magyar színésztársadalomban. "Kell ennél több?" - teszi fel a kérdést a beszélgetés végén.

(Juhász Dósa János)
Forrás: Új szó 2009. július 17