Rivaldafényben

- Mit csinál egy szabad délelőttön?

- Ma például lesz arra módom, hogy olvassak, Moliere-től a Tékozló szívet. Már a végén tartok. Hangulattól függően olvasok. Ha valamilyen szerepre készülök, akkor a szerző más írásait is elolvasom; például Csehovról az Élet és Tudományban találtam egy kis cikket, nagyon örültem neki, mert februártól Csehov-darabban játszom, a Doktor úrban. A próbákon a többiekkel együtt gondolkodom: szeretem tudni, a szerző mire akarta felhívni a figyelmet, miért erről és így írt.

- Ki a legkedvesebb írója, költője?

- Csak felsorolni tudok néhányat: Csehov, Móricz Zsigmond, Dosztojevszkij, Gárdonyi, Mikszáth. Nagyon sok szerzőtől játszottam, s nagyon sokat kaptam tőlük, éppen azért, mert nagyon jó írók. Arany János, talán ő a legkedvesebb költőm, bár hogyan is lehetne egyet kiemelni a maiak és a klasszikusok közül?

- Miután tudom, mennyire szereti a verseket, önkéntelenül adódik a kérdés: van-e módja előadóesteken részt venni?

- Nemigen, mindig mást csináltam. Ha nagyon jól felkészültnek érezném magam, és sikerülne egy műsort összeállítani, akkor szívesen.

- Venczel Vera rengeteg levelet kap, egyet szeretnék kiemelni közülük. Egy nagyon kedves tízéves fiúcska testőre akart lenni. Találkozott-e ezzel a kisfiúval s egyáltalán gyerekekkel?

- Nem. A levelére természetesen válaszoltam. De gyerekekkel több alkalommal találkoztam a Gyermekszínházban. Twist Olivér, Hókirálynő, Mondják meg Zsófikának, az Aranykoporsó Titániája szerepében. Ezeken az előadásokon olyan intenzíven vettek részt a gyerekek, úgy figyeltek, hangosan szurkoltak a jónak, és elutasították a rosszat. Életre szóló élményt nyújtott. A közelmúltban mutatta be a televízió a Tessék engem elrabolni c. filmet. Nagyszerű volt ezekkel a gyerekekkel együtt dolgozni; a fóti Gyermekvárosból jöttek a szereplők. Bármilyen jó körülmények között élnek, vágyódnak a család után. Nehéz lehetett nekik, hogy egyszer vége van a filmnek - így éreztem.

- Láthattuk Venczel Verát körszínházi előadásokon, Milton Elveszett paradicsom című drámájában, a Rámájanában - mindkét darab Kazimir Károly rendezése.

- Az egész mozgástechnika is más, összehasonlíthatatlanul nagyobb feladatot ró a színészre, mint a korábbiak. A Rámájanával olyan világ tárult fel előttem, amelyet eddig nem ismertem. Annyira más mozgásrendszert kívánt ez a szerep, amit ha nem tanul meg az ember, akkor nem is tud hihetően játszani. Bencsik Sára néni óráira jártam külön emiatt; ő még a főiskolán tanított. A Kelet-ázsiai Múzeumban jó néhány dolgot megnézhettem, s ez is segítségemre volt.

- Ki a példaképe a színészi pályán?

- Sokan vannak, magyar és külföldi művészek egyaránt. Az első szorongásos lépéseimnél Ruttkai Éva állt mellettem, A néma leventében játszottunk akkor, még főiskolás koromban. Csodálatos vele egy színpadon játszani, azóta is, most is. Azután Bulla Elma, Pécsi Sándor, Békés Rita, Várkonyi Zoltán, Kiss Manyi, és még sokan mások.

- Szabadtéri, körszínházi előadások, filmek olyan művészekkel való találkozásra is lehetőséget adnak, akikkel egyébként nem lenne alkalma együtt játszani.

- Nagyon szép emlékeim ezek. Az Egervári esték előkészületeire csak pár nap állt rendelkezésünkre, Lorca A csodálatos vargáné című művét játszottuk Berek Kati rendezésében. Egy-egy produkció kapcsán nagyon sok mindent megtudunk egymásról. Ezek új inspirációt adnak és emberi tartalmat is. Sok nagyszerű művészt ismerhet meg így az ember. Alkalma nyílik az összehasonlításra is, hogy saját mércéjét magasabbra tegye.

- Ismét az önvizsgálódás?

- Igen. Azt hiszem ahhoz, hogy az ember maximális tudása szerint tudjon élni, dolgozni, ahhoz nagy önismeretre van szüksége. Belső harmóniára, erőre. Nagyon ritkán vagyok elégedett, talán csak pillanatokra. Elsősorban saját magát kell ismernie az embernek ahhoz, hogy másokat is megismerhessen.

- A siker sokaknak megárt. Venczel Vera ma is éppen olyan kedves, szerény, minden póztól mentes, mint indulásakor, pedig volt időszak, amikor azt kérdezhettük volna, mikor alszik.

- Schweitzer egyik könyvének fülszövegében olvastam: "Elsősorban ember vagyok és másodsorban művész." Most sokat dolgozom, s ez nagyon jó. A pihenésre, feltöltődésre, tehát regenerálódásra minden embernek szüksége van. Ahhoz, hogy újra produkálni tudjon, nyugalom kell és szemlélődés. Nincs erre általános recept, hogy ki mitől töltődik fel újra. Nekem nagyon sokat segít egy könyv, néhány balatoni nap, vagy a zenehallgatás. Esetenként itthon a háztartási munka elvégzése vagy egy baráti beszélgetés.

- Iparművész formatervező a férjem. Természetes, hogy érdekel, amit csinál; bár munkafolyamatában ritkán tudom végigkísérni, kész munkája örömmel tölt el.

Nem nagy, de nem is kicsi az a lakás, ahol Venczel Vera fogadott. Egyéni ízlésük szerint berendezve, finoman, nem hivalkodóan. Így fölöslegessé válik további kérdésem, hogyan készül szerepeire, mert látni való, hogy azt a melegséget viszi otthonába is, amely annyi embernek szerzett kellemes perceket.

Mikor Venczel Vera elindult ezen a pályán, olyan volt, akár a levélen a harmat: ha látni akartuk, óvatosan kellett hozzányúlni, levéllel együtt megfogni, nehogy összetörjön, nehogy elillanjon. Nagyon sok olyan szereppel ajándékozott meg bennünket, mely összeforrt vele, s még meg sem említettük Szentirmay Katinkát a Kárpáthy Zoltán c. filmből; az Egri csillagok Cecey Éváját; a két Júlia a Rómeó és Júliából, valamint Szendrey Júlia. Olyan emlékezetes percek voltak ezek, amikor mindannyiszor azt érezhettük, újrateremt ez a törékeny teremtés, mint az orgonabokor, melyet ha nem is metszenek, mégis minden évben újra virágot hoz.

Bódi Katalin

Megjelent: ÉVA magazin 1981/2. szám
Fotó: Máté Magda