"A tudás, a műveltség életmód eredménye"
Venczel Vera azon színésznők közé tartozik, akiket nem volt nehéz felfedezni. Árad a tehetség törékeny lényéből. A szeméről külön tanulmányt lehetne írni, nem véletlenül foglalkoztatták mindig szívesen a rendezők. A Jászai-díjas művésznő készséggel nyilatkozott lapunknak.
- Igazi bölcsességre valóban csak azok tehetnek szert, akik szenvedéseken mentek keresztül?
- Volt egy költő és tanító barátnőm, a bakonyszombathelyi Pálos Rozita. Nagyon szeretem a verseit. Egyik kötetének fülszövegében Dosztojevszkijt idézte, aki a szenvedés nagy hatalmáról írt. Az életben bármennyire próbáljuk elkerülni a szenvedést, időnként utolér bennünket. A gyötrődések, kínlódások egyfajta minőségi változást hozhatnak szellemiekben és lelkiekben. Van, akit megnemesít a szenvedés, ám van, akit gonosszá tesz. Valamilyen formában mindenképp megérleli az embert. Tapasztalatokra teszünk szert általa, és jobban megismerjük az életet.
- Volt már olyan helyzetben, hogy azt mondta, de kár volt megszületnem?
- Talán ilyen végletes hangulatba sosem kerültem, esetleg egy-egy villanásra, amikor nagyon mélyen elkeseredtem.
- Szakmai okok miatt került ennyire padlóra?
- Nem. A hivatásom mindig kapaszkodót jelentett számomra. Pártos Géza tanított bennünket a főiskolán, és akkor, tizennyolc évesen nem is tudtuk felfogni, milyen fantasztikus, általunk még meg nem élt tapasztalatokat akar átadni nekünk, milyen leendő örömökre és veszélyekre próbálja meg felhívni a figyelmünket. Bár sosem rémítet el senkit, sőt szerencsés embereknek nevezett minket, mert amikor a színpadon dolgozunk, legalább két órán keresztül nem gondolunk a személyes problémáinkra. Pártos nagyon sokat tudott az életről. Akkor különben rendkívül boldogok voltunk. Örültünk, hogy egyáltalán felvettek bennünket, örültünk annak is, hogy jó tanároktól tanulhatunk. Önfeledten próbáltunk, játszottunk az ő irányításukkal.
- Vannak olyan emberek, akik valamiféle perverz örömöt éreznek, ha megijesztik a másikat...
- Sajnos rendkívüli mértékben jelen van a rémisztgetés világunkban. Nem csak a művészetben, hanem például a televízióban, a hírekben is, a betegségekről való beszédben, amelyet persze felvilágosítás címén tartanak. Rengeteg gyógyszert reklámoznak, ami szintén arra hívja fel a figyelmet, hogy vigyázat baj lehet! Ha nem is vagy beteg, készülj fel rá! Még abban a minimális időben is, amikor ellazíthatnánk, sokkíroznak minket a médiumok.
- Úgy ahogy van, idegesíti önt nézőként a televízió?
- Ha akad olyan film, ami érdekel, szívesen megnézem.
- A tévéhíradót is?
- Ha otthon vagyok, akkor igen.
- Fontosnak tartja-e, hogy tájékozott legyen?
- A mai világban fontos az információ, mégis, egy kicsit el vagyok maradva ezen a területen. De nincs emiatt lelkifurdalásom, mert nem minden hír fontos, nem ér tehát feltétlenül kár, ha valamiről lemaradok. A tájokozottság alapjában véve nélkülözhetetlen az emberek közti kapcsolattartásnál. Az információnak napjainkban hatalmas pénzügyi értéke van.
- A hétköznapok szintjén, civil értelemben véve sokan úgy akarnak érdekesek lenni, hogy valami, általuk szenzációsnak tartott témáról kezdenek beszélni.
- A tudás, a műveltség életmód eredménye, Mögötte rengeteg munka van. Aki nem hajlandó tenni érte, az próbál blöffölni. A színházban persze a látszólagos könnyedség mögött is temérdek munka rejlik. Amikor a közönség az előadást nézi, talán nem gondolja, micsoda energia kellet a létrehozásához. De ez így helyes, hiszen jól néznénk ki, ha izzadságszagú lenne a produkció. A próbán annyit dolgozunk, hogy sokszor nem kapunk levegőt. Ott csiszolódik, formálódik a darab. A nézőt persze a végeredmény érdekli, nem az odáig vezető út. Van, aki ezt az utat lustaság vagy tehetség hiánya miatt nem akarja bejárni. Ennek viszont a közönség issza meg a levét, mert mi történik ilyenkor? Felszínes, lélektelen lesz az alakítás, élettelen marad a figura.
- Önből dühöt váltanak ki kollégái színpadi blöffjei?
- Inkább elszomorítanak. Sajnálom őket azért, mert nem éltek a kínálkozó lehetőséggel. Ennek persze ugyanúgy szenvedő alanya a közönség is, hiszen nem kaptak tartalmas alakítást, tehát elmarad a katarzis, a nélkül pedig mit sem ér az előadás, az emberek rögtön elfelejtik, ahogy kijönnek a színházból. Sőt, ilyen esetekben még az is megtörténhet, hogy a darab vége felé már az elejére sem emlékeznek!
- Az előadás kialakításakor keményen harcol-e a nézetéért, vagy inkább csöndes beletörődéssel veszi tudomásul az eseményeket? Képes-e valamilyen módon keresztül vinni az akaratát?
- Egymás megértése előbbre viszi az ügyet, mint a konfliktus. Belefér a csatározás az alkotói munkába, de annak legyen értelme, ne csak a fölösleges energia levezetését szolgálja.
- A színészet kegyetlen szakma, kemény harc folyik egy-egy szerepért...
- Tud olyan területet, ahol nincs küzdelem? Ahol emberek vannak, ott ez elkerülhetetlen. Az a különbség, hogy a színészek reflektorfényben mozognak. Ami egyébként nagyon fontos és szükségszerű az előrelépéshez, az harc nélkül is megtörténik velünk. A színész szerintem így vagy úgy, de mindenképp találkozik a hozzá illő szereppel.
- Ha úgy hozná a sors, tudna agresszív lenni?
- Végletesen biztos nem. Emberi kapcsolatainkkal el kell számolnunk a lelkiismeretünk előtt.
- Nem üt vissza, ha valaki túlzottan lelkiző típus?
- Úgy gondolom, magát is bántja az, aki mást bánt.
- Ön szerint a gazság akkor sem szükségszerű, ha valaki könyörtelen közegben mozog?
- Nem hiszem azt, hogy a gazság hosszú távon célravezető. Egyébként mindenkinek el kell döntenie élete egy adott pillanatában, hogy számára melyik út a szimpatikusabb. Tévedni is lehet, de az adott irányt magunk válasszuk ki.
- Van rá egyáltalán lehetőségünk?
- Erre egy Madách-idézettel felelek: "Szabadon bűn és erény közt/ Választhatni, mily nagy eszme,/ S tudni mégis, hogy felettünk/ Pajzsúl áll Isten kegyelme." Tehát a tévedés és az újraválasztás lehetősége egyaránt adott. Az viszont biztos, hogy én nem szeretnék gazságok árán érvényesülni.
- A felejthetetlen Mezei Mária szerint legfeljebb csak azt választhatjuk meg, milyen kalapot vásárolunk, egyebet nem. Sorsunk eleve eldöntetett...
- Nagyon szerettem Mezeit, de ez nekem kicsit misztikusan hangzik. Szerintem az, hogy hova kerülünk, kivel hoz össze az élet, egyszerűen alakul. Azt viszont én döntöm el, hogy elfogadom-e, vagy sem. Abban nyilvánvalóan van predesztináció, hogy hova születek. Valamiért ugyanis meg kell születnünk. Ha másért nem, azért, hogy valamit megtanuljunk: például szeretni, mert ez sem jön magától, egész életünkben tanulnunk kell, s ha rosszul csináljuk, az hamar kiderül.
- Mikor szeret valaki rosszul?
- Ha például el kezdi birtokolni a másikat. Van, amikor ez olyan fokú, hogy lélegezni sem lehet tőle, annyira fojtó. Messze van ez az ideális "élni és élni hagyni" állapottól. És ehhez nem kell feltétlenül szerelem. Lehet szülő-gyerek vagy testvér-testvér kapcsolat.
- Életünk néhány fontos esemény köré összpontosul, azok adják meg az egész gerincét. Az ön pályafutásában meghatározó szerepük van azoknak a filmeknek is, amelyek Jókai Mór, Gárdonyi Géza műveiből készültek: a Kárpáthy Zoltánt és az Egri csillagokat rendszeresen felújítják, akárcsak a Mikszáth Kálmán alkotása alapján forgatott A fekete város című tévésorozatot. Mindhárom film népszerűsége, akárcsak az öné, töretlen.
- Jókai és Gárdonyi regényébe olyan kaliberű rendezőnek kellett beleszeretnie, mint Várkonyi Zoltán. Ő, művészi adottságain kívül, kellő vasakarattal is rendelkezett. E két tulajdonság szükségeltetett ahhoz, hogy ezek a filmek elkészülhessenek. Ugyanezt tudom mondani Zsurzs Évával kapcsolatban, aki A fekete várost forgatta. Szerencsémre mindkettejük elképzelésébe beleillettem, így fontos feladatokat kaptam ezekben a produkciókban.
- A fekete várost nemrég vetítette a televízió. Megnézte a felújítást, vagy kifordult a szobából, mert már unja a sokadik ismétlést?
- Ha a közönség szereti, én miért unnám?
- Melyik színész alakítása tetszett a legjobban?
- Udvariasság nélkül mondom, hogy mindenki jó benne, mégis, a legjobb szerintem Pécsi Sándor volt, aki Quendel Gáspárt alakította. A hideg futkározott a hátamon, amikor felelősségre vonja a Nagy Gábor alakította Fabriciusz Antit, amiért lefejeztette Ottrokóczy Rozália édesapját, Görgey alispánt. Ha valaki nincs tisztában az előzményekkel, már az is megérzi Pécsi első mondataiból - amikor még ki sem ejti a gyilkos szót -, hogy itt valami helyrehozhatatlan tragédia történt.
- Venczel Vera törékeny alkat, mégis nagy energiák működnek benne. Plasztikus, finom a hangja. Lehet ilyen hanggal kiabálni?
- Megmutassam?!
- Nem...! Inkább hiszek önnek, s felteszem a záró kérdést: bizakodva néz-e ön a jövőbe, kedves művésznő?
- Az emberben mindig van szorongás, félelem a jövőtől, ugyanakkor arra gondolok, talán ugyanúgy lesz rám szükség, mint eddig, és akkor nem lesz okom panaszra.
Bolgár Sándor
Megjelent: Sportfogadás 2000.
