Újra reflektorfényben: Venczel Vera

Mintha a gyengédség ébredt volna fel, az el nem fáradó, a gyógyító gyengédség" - e sorokat Venczel Vera hangján hallani, megvallom, bennem a teljes azonosulás érzetét keltette. Az ő finom, érzékeny, bensőséges hangján szólal meg Silvia Plath, a tragikus sorsú amerikai-angol költőnő a Budapesti Kamaraszínház Károly körúti stúdiójának tenyérnyi színpadán. Különös kegye a sorsnak, hogy Venczel Verát az utóbbi időben sorra elérik azok a szerepek, amelyek testére-lelkére szabottak. Ezek közül kettőt nem is rá osztottak...
Silvia Plath élete és költészete már évekkel ezelőtt megragadta Verát, olvasván verseit és Üvegbúra című regényét. Az írónő anyjával való levelezésének dramatikus változatát Ruszt József rendezésében hosszú hetekig próbálta Tanay Bellával, azzal a céllal, hogy bemutassák a Vígszínház stúdiójában. Ki tudja, miért, az előadásból nem lett semmi. Viszont - nagy szomorúságára - soha nem közölték vele, miért is nem tűzték műsorra.

S most íme, Pártos Géza, az Izraelben élő, itthon is újra felfedezett rendező, színészpedagógus éppen egy Silvia Plath sorsát feldolgozó, költői ihletésű darabot választott rendezésül. S főszereplőnek, régi kedves tanítványát, Venczel Verát. Ö tudta, ebben a színpadi játékban arra a belső sugárzásra van szükség, amely ama ritka színésznők sajátja, mint Vera.

Ez a belső sugárzás, és az ebből fakadó lelkierő tette felejthetetlenné alakítását a Pillantás a hídról előadásában. Mintha nem is egyik napról a másikra ugrott volna be, úgy játszott, élt Tordy Géza Eddie Carbonéjának oldalán ez a Beatrice. A törékeny asszony szelídsége, megértő tapintata, alázatos alkalmazkodása mögött megmutatta a fojtott féltékenységet, s végül a tragikus magára maradást. Olyan szívszorító bensőséggel játszott, mintha Miller egyenesen mostani énjére írta volna ezt a csodálatos szerepet. Alakítása nemcsak a közönség, de a vele játszó kollégák számára is revelációként hatott. Ki tudja, miért? Hiszen ő nem tehet arról, hogy évekig hallgatás vette körül, hogy hiába nézte újra és újra a kifüggesztett szereposztásokat, csak ritkán találta ott a nevét, s akkor is csupán kicsiny és hálátlan szerepben. Mondhatni, méltatlanban. Mégsem adott vissza soha egyetlenegyet sem. A legkisebb feladatot is megpróbálta színvonalasan, szívvel-lélekkel megoldani. Ő türelmes természetű. Kiváró típus. S úgy tűnik, érdemes várnia. A szerencse talán azokhoz szegődik ezen a pályán, akik bármely pillanatban nyitottan és felkészülten fogadják.

A hallgatás évei az évad elején, ősszel törtek meg. Akkor kérte fel Bálint András színigazgató, ugorjon be Márai Kalandjának orvosnő szerepébe a Radnóti Színházban. S Vera alig néhány próbával úgy simult bele a már jó ideje játszott előadásba, mintha a szerepet egyenesen rá szabták volna. Az orvosnő reménytelen szerelme kollégája iránt fájdalmasan izzott fel átélt alakításában.

Az újabb felkérés, amely Dominóból érkezett, más karakterű szerepre hívta. Strindberg Júlia kisasszonyának szakácsnő más társadalmi osztály lánya. Venczel Kristinje végtelen nyugalmat, belső magabiztosságot, erkölcsi fölényt árasztott. Szinte kaján egykedvűséggel asszisztált vőlegénye szerelmi csetepatéjához... S most itt az utolsó bemutató, a Zúzódás, Silvia Plath költőnő alakja...

Jó néhány évvel ezelőtt Vera egyszer megmutatott nekem egy paksaméta levelet, amelyeket a nézőktől kapott. Vagy inkább az emberektől, hiszen éppen azt kifogásolták, miért nem láthatják kedvenc színésznőjüket színpadon, filmen. A sorokból kitűnt, Venczel Vera hiányzik az embereknek. Népszerűsége, amelyet pályája első évtizedeiben sikeres filmbéli és színpadi alakításaival kivívott, mit sem vesztett erejéből. S a közönségnek bizony föltűnik, ha sokáig nem láthatja kedvenceit. Ez a cikk örömteli jelentés a levélíróknak, s mindazoknak, akik Venczel Verát hiányolták, szeretik: íme, játszik, látható a Vígszínházban, a Radnótin, a Dominón és a Károly körúton. S nem is akármilyen szerepekben!


Cserje Zsuzsa
Megjelent: Pesti Műsor 1991