Vissza a cikkekhez
 
 
 
Venczel - fehérben
Csupa kellem, csupa báj. És finomság, kecsesség. Talpig fehérben suhan a színpad pallóján és repked a magasba törő díszleteken, a shakespeare-i mesevilág szép tündéreként. Csodálkozó, mély tüzű őszinteséget sugárzó szemeivel megsemmisíti maga körül azt, ami csalfa és álnok, tiszta lénye elsodorja a rosszat, a gonoszt. Tán tetszene ennek a Diánának a fess és hódító Bertram. Nem is csak az illem parancsa, ami visszatartja, hanem Heléna fájdalma. Cselszövése e másik nő boldogságát szolgálja. Túl jó ez a Diána, olyannyira, hogy nem is szeretném. Mert nem hiszek a nagyon jó emberekben! S főleg a nők ily áldozatkészségében! Mert való igaz, Bertramnak nehéz lehet ellenállni.
Én Venczel Verának hiszek. Mert ismerem. Évek óta. S tudom, hogy emberként ritka értéket hordoz magában. Igen, ő is jó, nagyon jó. Nincs olyan dolog, amely őt megalkuvásra, álnokságra késztetné. És arra sem, hogy másnak fájdalmat okozzon.

Emberi tartása van. Mindig, minden körülmény között. Pedig voltak nehéz időszakai. Amikor nem volt könnyű megőrizni a hitét. Ő senkit nem szidott, ha nem kapott szerepet, ha egy hónapban csak néhányszor jutott fel a színpadra. Olvasott és tanult és várt az alkalomra, hogy újra megmutathassa magát. Nem zárkózott el a világtól s nem akarta meggyűlölni a szakmát és az embereket. Kicsi, törékeny nő - félelmetes akaraterővel. Nincsenek "sztáridomai", mégis csodálatosan szép a színpadon. Belső sugárzása, amivel uralni tudja a teret. Ettől eszményi nő, a Minden jó, ha vége jó Diánájaként. Szépen, érthetően szól a színpad minden pontjáról, mélyéből és a magasból. S ez nem is kevés. Még sok mindent kellene eljátszania, amire tehetsége alkalmassá teszi.

Én hiszek benne, hogy megkapja ezeket a szerepeket. Várnak rá és ő is vár rájuk.


(sebes)

Megjelent: Pesti Műsor 1979.