Venczel Vera új arcai

Egy ország kedvence volt, Rozali és Vicuska jelmeze annyira ránőtt, hogy képtelen volt kibújni belőle. Később évekre elfelejtették, holott a tudása nem kopott meg, de törékeny, szeretetet sugárzó alakja már az egyre durvuló nyolcvanas évek színházi világába sem fért bele, a könyöklés fogalmát pedig nem ismerte. Inkább szerényen, túl szerényen visszahúzódott a maga kis elefántcsonttornyába, s türelmesen várta a lehetőséget.

Ami most el is jött, s rögtön két főszerep alakjában.

A Karinthy Színház Jane Austin Büszkeség és balítélet c. klasszikusát vitte színpadra Deres Péter frappáns, annak fanyar humorát szerencsésen átmentő előadásában. Karinthy Márton igazgató-rendező ügyes kézzel válogatott szereplőket (látszik a munkáján, hogy szeret színházba járni). S Deressel együtt úgy gondolta, hogy felerősíti Lady Catherine de Bourgh szerepét, akivel elmesélteti a Bennet család történetét. Venczel Vera ajándékként kapta a szerepet, s illedelmes színésznőhöz méltón bánt vele. Cserfes, ha kell, de a hatvanas éveiben megismert légiessége összetartja azt a pompás színészgárdát, akiknek a legnagyobb erőssége, hogy mindannyian egy nyelvet beszélnek, s ezt képesek átadni a közönségnek is, amely hol sír, hol önfeledten kacag egy ízig-vérig mai történeten. Öt lányt férjhez adni sem akkor, sem ma nem lehet(ett) könnyű feladat. A parányi színpad minden szeglete intenzív játékkal és érzelmekkel teli, ahol együtt szurkolunk a boldog végért, ami el is jön. Talán túl korán is, hiszen Venczel Vera mellett Egri Márta, Oberfrank Pál, Mertz Tibor, Szirtes Balázs és az öt lány (Kéri Kitty, Sallai Nóra, Sipos Eszter Anna, Császár Réka és Érsek Obádovics Mercédesz) játékát akár még tovább is élveznénk.

Az Ódry Színpadon egy orosz kétszemélyest adnak egy lehetetlen térben valahol a főiskola egyik pinceklubjában, ahol a csöpögő csővezeték szerves része az előadásnak. Nyina Szadur a kortárs orosz női próza képviselője, aki Godot-parafrázist állít elénk ebben a miniszíndarabjában. Egy öregasszony (Venczel Vera) találkozik a mezőn egy fiatalasszonnyal (Alberti Zsófia), s bár ez utóbbi főiskolás, Venczel Vera játékos, energiával teli Gyilokenykója tűnik fiatalabbnak. Fekete garbóban, kis varkocsával uralja a teret, s gondoljuk akár manónak, akár boszorkánynak, akinek az élete találkozik és összemosódik Lidáéval, az alig 40 perc alatt ámulatba és rabságba ejt bennünket.
Elvesztegetett évtizedek? A színház a pillanat művészete, s a varázslat, amit a celluloidszalag megőrzött számunkra, most ismét folytatódik.


Juhász Dósa János

Megjelent: Új szó 2010. február 22.