Milton:
Elveszett paradicsom
Bemutató: 1970. 07. 10.
Rendező: Kazimir Károly
Éva - Venczel Vera
Kazimir Károly rendező:
Milton Ádámot és Évát apró embereknek jellemzi egy helyütt, később sudárnak mondja őket. Úgy érzem, Kozák András és Venczel Vera művészi és emberi tisztasága szerencsésen találkozik elképzelésemmel.
Nem is hittem volna, hogy Venczel Verában és Kozák Andrásban ennyire él a vágy, hogy megőrizhessék magukban az Édent.
Bűnbeesés. Ki hinné ma már, hogy mindez a szörnyűség, amit ma történelemnek nevezünk, azért történt, mert valaha, valamikor egy Éva nevezetű hölgy elfogyasztott jóízűen egy jonatán almát? Többről van szó. Almától nem dőlhetünk el borba részegülten. Az önpusztítás olyan fokára kell eljutni, amely a legősibb ösztönöket szabadítja föl bennünk, és amely mindenki legnagyobb megdöbbenésére olyan eksztatikus táncban tört ki Venczel Verából, hogy más megoldást, jobbat, igazabbat elképzelni sem lehetett a bűnbeesés barbár kifejezésére.
Itt most azonban egy szereplést szeretnénk méltatni. Azt sem igazi érdeme szerint, csak éppen vázlatosan. Meg kell azonban rögtön jegyezni, hogy Venczel Vera - mert róla, az ő Évájáról szólnánk - különben sem lehetett elszakítani az előadás totalításától. Hiszen az előadsát "vezénylő" Kazimir érdeme, hogy a tehetségéről már nem egyszer tanúságot tevő, de sajátosan lírai hősnőnek elkönyvelt Venczel Verára rá merte osztani ezt a szerepet. Hogy a Weingarten-féle "Nyár" törékeny kislányának adta az emberiség (és az emberi gondolat) bűnössé lett - és bűnt vállalni tudó, azzal megbirkózni képes - ősanyjának lírával, játékossággal kevert, de lényegében mégis csak drámai szövegeit. És Venczel Vera - leküzdve a nézők beidegzéseit, megszokásait, elvárásait is - helytállt Évaként. Segítve a rendezéstől - és nem utolsósorban közvetlen partnereitől, az Ádámot játszó Kozák Andrástól és a Sátánt megszemélyesítő Bitskey Tibortól -, meg tudja jeleníteni azt a miltoni szövegben (és e szöveg mai értelmezésében, pozíciójában) rejlő gondolatot, hogy minden asszony az emberiség anyja és nővére. Hogy a történelem munkál ösztöneinkben, amelyek finomításával a történelmen is munkálkodunk. Venczel Vera nem vetette el ebben a szerepben sem "naiva"-i erényeit, eredményeit. De szerepének értelmező átélésével segített elmélyíteni az előadásnak azt a tanulságát, amit - ha nagyon leegyszerűsítve is - így lehetne megfogalmazni: - Ne legyünk naivak! Legyünk bizakodók, igen, de nem naivak!
A. G.
..