Ványa bácsi

"Venczel Vera, ha nem is pontosan Szonya-alkat, és természetes bája-üdesége enyhíti a drámát, amely ennek a csúnya kis teremtésnek örökre reménytelen sorsát már most meghatározza, hiánytalanul oldja meg feladatát."
Koltai Tamás

Népszabadság 1970. 04. 21.

Nem a tavalyi vígszínházi felújítás értékeit, és nem is Latinovits nagyszerű Ványa bácsiját szeretnénk most késve "felfedezni", hanem Szonját. Pontosabban Venczel Vera alakításának izgalmas alakulását, fejlődését. A színházi lapok időnként szóvá teszik, hogyan fakul meg néha a bemutatótól a sokadik előadásig egy-egy színészi teljesítmény. Ezúttal az ellenkezőjét szeretnénk örömmel nyugtázni: a sugárzóan szép Venczel Vera, aki a premieren szinte csak a maga "csúnyaságának" elfogadtatásával küszködött - reménytelenül, Latinovits Ványa bácsija mellett valóban belülről "megcsúnyult", elszürkült, és lélekben kiragyogott, játékában felnőtt nagyszerű partnere mellé.
Földes Anna

Venczel Vera méltó tagja a "nagyok" együttesének: Szonyája szép és tiszta alakítás, ami annál nagyobb érdem, mivel ez a darab egyik legnehezebb szerepe.
Fencsik Flóra

Esti Hírlap 1970. 04. 08.

Venczel Vera verébszürke, halvány, csöppet esetlen, házias, derék kis Szónyája megrendítő. Hétköznapi dráma az övé, egy eset a sok közül, ragyog a lelke, de nem kell annak, akit szeret.

Tükör 1970. 04. 14.

Szónyát Venczel Vera megragadó őszinteséggel játssza el. Talán kicsit gyermeki az alkata ehhez a szerephez, de ezt finom jellemformálással feledteti. Belső szépséget áraszt, s legnagyobb erénye: halk, bensőséges alakítását látván nem jut eszünkbe, hogy valójában milyen szép, külsőleg is. Utolsó jelenetüknél Tomanekkel - remek rendezői megoldás! - az ósdi, golyós számolószerkezet mögött, minden érzegősség nélkül megrendítően szép, s egyetlen pillanat alatt elmondja ez a jelenet e két ember sivár, reménytelen, számoszlopokba fulladt életét."
Demeter Imre
Film Színház Muzsika 1970. ápr. 11